2017-es Samsungod nem kap már Android 10-et

2019.12.03| Phone Arena

Kikerül a Samsung terve, avagy mely telefonok és tabletek kapnak Android 10-et.

Minden gyártó gőzerővel dolgozik az Android 10 rendszeren, nincs ez máshogy a Samsungnál sem, hiszen a konkurenciának megfelelően szükséges a korábbi modelleket frissíteni rendszer szinten, de később is biztonsági update-ekkel. Mivel a dél-koreai cég rengeteg modellt forgalmaz világszerte, így nem épp gördülékeny és azonnali az Android 10 megjelenése a támogatott készülékekre. És hogy melyek azok a mobilok és táblagépek, amikre érdemes várni?

Nos az idei és a tavalyi csúcsmobilok mindenképpen, ám némileg meglepetést okozott a hír, miszerint  Galaxy Note 10 és Galaxy S10 széria mellett, melyekre már elérhető a frissített rendszer és a One UI 2.0 felület, a Galaxy S9-ek is még kapnak a 10-es OS-ből. A végleges verziót a Galaxy S10, S10+ és S10e 2020 januárban kapja a Note 10 és Note 10+ mobilokkal együtt, de itt a teljes táblázat.

2017-es Samsungod nem kap már Android 10-et

A frissítés persze függ a régiótól is, 2020 áprilisától szeptemberig így tervezi az update-ek kiadását a Samsung. Érdemes megemlíteni, hogy az indiai menetrend nagy része egybeesik az izraeli tervvel, ami nagy eséllyel azt jelenti, hogy 2020 áprilisában globális frissítést várhatunk a Galaxy A50 mobilra és mellette a Galaxy Tab S6 táblagépre is.

2017-es Samsungod nem kap már Android 10-et

Az előd Galaxy Tab S4 és Tab S5e várhatóan csak júliusra hagyja el az Android Pie-t, majd augusztusban vagy szeptemberben újít a Galaxy Tab A 8.0, az A 10.5 és a Tab A 10.1 is. A kísérleti Samsung Galaxy Foldot birtokló tíz ember örülhet, az első generációs összehajtható mobil ugyanis áprilisban szintén Android 10-re frissül.

 

 

 

Kiegészítők a telefonodhoz – kattints! Kiegészítők a telefonodhoz – kattints!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei