2013 óta nem történt ilyen, idén nincs Mate sorozat

2021.06.17| GsmArena

A Huawei-nek döntenie kellett a Mate 50 és a P50 zászlóshajó sorozatainak a sorsáról.

Már már be kellett volna a Huawei-nek jelentenie a P50 zászlóshajó sorozatát, azonban a vállalatra igencsak rányomta a bélyeget az amerikai kormány, így a különböző tilalmakból adódóan késni fog a széria piacra dobása.

Az biztos, hogy ez a család idén érkezni fog, azonban a második félév végén szokott megjelenni az új Mate sorozat, ami a kínai jelentések szerint 2021-ben nem fog megtörténni.

2013 óta nem történt ilyen, idén nincs Mate sorozat

A Huawei kénytelen kihagyni a Mate 50 sorozatot, hogy az igencsak korlátozott erőforrásait a P50 családra tudja összpontosítani. Mióta kiadták a Mate szériát, pontosabban 2013 óta, ilyen még nem fordult elő a céggel.

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

A Huawei Mate okostelefonok mindig is kiemelkedő készülékek voltak. Nem csak a Huawei veszít a tiltás miatt, hanem a mobil világ is, valamint a fogyasztók is, mivel eggyel kevesebb választási lehetőségük lesz.

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Lemásolják a Samsungot? Már jön a privacy kijelző más Android csúcsmodellekbe is

Lemásolják a Samsungot? Már jön a privacy kijelző más Android csúcsmodellekbe is

2026.02.23
| 9to5Google
A Galaxy S26 Ultra új Privacy Display kijelzője teljesen új szintre emelheti a mobilos adatvédelmet – és már idén több androidos csúcstelefonban is feltűnhet.
Apple-hatás a Samsungnál? Jön a fejmozdulatos fülhallgató

Apple-hatás a Samsungnál? Jön a fejmozdulatos fülhallgató

2026.02.23
| 9to5Google
A Samsung Galaxy Buds 4 Pro fejmozdulatos vezérlést és új gesztusfunkciókat hozhat – és ezzel egyértelműen az Apple babérjaira tör.
Samsung One UI 9 (Android 17): mely Galaxy készülékek kaphatják meg az új rendszert?

Samsung One UI 9 (Android 17): mely Galaxy készülékek kaphatják meg az új rendszert?

2026.02.16
| Sammyfans
Közeleg az Android 17 alapú frissítés – mutatjuk, mire számíthatnak a Galaxy telefonok és tabletek tulajdonosai.
Csendben mindent megváltoztatott az Apple az iPhone-odon – sokan észre sem veszik ezt az iOS 26 trükköt

Csendben mindent megváltoztatott az Apple az iPhone-odon – sokan észre sem veszik ezt az iOS 26 trükköt

2026.01.16
| 9to5Mac
Az Apple szinte észrevétlenül alakította át az Always On Display működését iOS 26-ban, és a változás teljesen megosztja az iPhone-felhasználókat.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei