Két hét múlva debütál a Windows Phone 8

2012.10.08| Windows Team Blog

A redmondi óriásvállalat múlt hét végén kiküldte a hivatalos meghívókat a Windows 8 és a Windows Phone 8 bemutatók sajtótájékoztatókra.

A redmondi óriásvállalat múlt hét végén kiküldte a hivatalos meghívókat a Windows 8 és a Windows Phone 8 bemutatók sajtótájékoztatókra. A Win8 október 25-én, csütörtökön kerül bemutatásra New Yorkban, míg a mobil operációs rendszer három nappal később, hétfőn debütál San Franciscoban. A Windows 8-cal együtt hivatalosan is lerántják a leplet a Surface modellekről – ami számunkra főleg érdekes, a nettáblákról – és gyakorlatilag akár meg is kezdődhet a forgalmazás. A Windows 8 már megjelenése előtt sikeresebb mint a Win7, ugyanis többen töltötték le a hivatalos bétáját mint az előd esetében. Az első build több mint egy éve jelent meg, azóta több mint kétszázezer Windows fejlesztő dolgozott azon, hogy minél tökéletesebb és hibamentesebb legyen a rendszer, ennek érdekében pedig több mint hétszázötven Windows fejlesztői rendezvényt tartottak ötven országban.

Két hét múlva debütál a Windows Phone 8



Szilikontok, üvegfólia? Itt megtalálod! Szilikontok, üvegfólia? Itt megtalálod!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Samsung One UI 9 (Android 17): mely Galaxy készülékek kaphatják meg az új rendszert?

Samsung One UI 9 (Android 17): mely Galaxy készülékek kaphatják meg az új rendszert?

2026.02.16
| Sammyfans
Közeleg az Android 17 alapú frissítés – mutatjuk, mire számíthatnak a Galaxy telefonok és tabletek tulajdonosai.
Csendben mindent megváltoztatott az Apple az iPhone-odon – sokan észre sem veszik ezt az iOS 26 trükköt

Csendben mindent megváltoztatott az Apple az iPhone-odon – sokan észre sem veszik ezt az iOS 26 trükköt

2026.01.16
| 9to5Mac
Az Apple szinte észrevétlenül alakította át az Always On Display működését iOS 26-ban, és a változás teljesen megosztja az iPhone-felhasználókat.
A Sony új telefonjai már most közönségkedvencek – pedig szinte semmit sem tudunk róluk

A Sony új telefonjai már most közönségkedvencek – pedig szinte semmit sem tudunk róluk

2026.02.13
| Phone Arena
A felhasználók elsöprő támogatása esélyt adhat a japán gyártónak az Apple-Samsung duopólium megbontására.
A One UI rejtett audió trükkje, amiről valószínűleg nem is tudtál

A One UI rejtett audió trükkje, amiről valószínűleg nem is tudtál

2026.02.20
| SamMobile
Így működik a „Külön alkalmazáshang” – korlátozott, de hasznos hang-multitasking a Galaxy készülékeken.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei