Hibára utal, ha felforrósodott a telefonom hátulja? (2)


Kicsit kiegészítve az első részt...

Tehát a lényeg a ház zártságában van. A szellőzés lehetetlensége miatt nagyon gyorsan felmelegedhet egy-egy készülék. Ez normális. Az is, hogy ha a készülék egyszerre sok alkalmazást használ egy időben, akkor megnő az energia felvétel és ezért az aksi jobban melegszik.

Abban az esetben, ha mindenféle külső-belső változtatás nélkül, hirtelen megnő az akkumulátor/telefon hőmérséklete, akkor ez jelentheti azt is, hogy az elromlott, szélsőséges esetben zárlatos! Az ilyen aksikat sürgősen ki kell cserélni, mert ön és közveszélyesek. Tönkre tehetik a telefont, de akár felrobbanásukkal (ez persze elég ritka, szélsőséges eset) komoly sérülést is okozhatnak a felhasználónak.

Na most nézzük az egyéb eseteket, ugyanis ezek teszik ki a melegedések 85-95 %-át!

Egy-egy telefon töltése során a felhasználók többsége észleli, hogy az a fránya folyamat lassú, sőt kimondottan elhúzódó. Ez pontosan a telefon, illetve az aksi védelme érdekében van. Ugyanis a jelenlegi akkumulátorokban kémiai folyamatok mennek végbe elektromos áram hatására, aminek melléktermékeként hő keletkezik.

Abban az esetben, ha a lassú töltés miatt elégedetlen felhasználó vesz egy erősebb töltő berendezést, akkor gyakorlatilag a nagyobb áram átfolyása miatt hamarabb töltődik fel az adott aksi, de ez egyben gyorsabb felmelegedést is okozhat. A túl gyors kémiai reakció púposodást idézhet elő. A nagy áram miatt nagy a termelődő hő felesleg is, amit nem minden készülék tud kellően elvezetni. Ekkor keletkezhet láthatatlan belső sérülés és jól látható külső sérülés is a telefonban! Mindkét eset vége az, hogy a telefon használhatatlanná válik.

Ezért erősen ellenjavallt, hogy valaki a telefonját "megbikázza", vagyis egy sokkal erősebb töltőt vegyen hozzá. Ezt sokan már kipróbálták, a gyakorlatban megvalósították. Tehát mindenki a maga kárán tanul, és "sikeresen" ki is nyír egy-egy telefont ezzel a módszerrel. Mások is csináltak már hasonlót, tehát nem egyedi tapasztalatot írtunk meg.

Másik és ezzel pont ellentétes probléma az, amikor a töltő alul van méretezve, és az hevül túl... Az is kimondottan kellemetlen tud lenni. Ugyanis a túlmelegedett mini trafó kigyulladhat, aminek egyenes következménye egy szép kis lakástűz, ha nincs felügyelet alatt. Valja be őszintén, Őn se ül a teljes töltési periódus alatt a trafo és a telefonja mellett (különösen nem 4-6 órát). Népiesen szólva "megnézném azt az átlag felhasználót, aki az éppen égő mini trafót kézzel próbálná meg kirángatni a fali konnektorból..." A kigyulladásra is van már (bőven) példa. Ez általában a kínai telefonok rákfenéje. Az Apple is belefutott ilyenbe. Ez normális, hiszen a mai mini trafók 99 %-ban Kínában gyártott egységek.

A köznyelvben forgó vicc is azt mondja: "ha valami manapság nem kínai, akkor az már csak másolat".


Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei