Li-Ion akkuk


Ezek a jelenleg is kapható, legelterjedtebb akkumulátorok

Az általad megvásárolt akku nem használható azonnal, mindenképp fel kell tölteni használat előtt. Az akkuk a gyártótól feltöltött állapotban érkeznek, az első töltéssel csak a gyártás óta bekövetkezett veszteséget kell pótolni. Amennyiben készüléked az új akkuval nem kapcsol be, úgy töltsed az akkut még abban az esetben is, ha készüléked nem jelez töltést. Ennek ellenére a töltési folyamat zavartalan. Pár perc múlva már látható töltés a kijelzőn. Készüléked 15-20 perc eltelte után már bekapcsolható. Töltsed addig, amíg készüléked jelzi a folyamat végét. Illetve itt is van egy hosszú töltési folyamat, de csak az első alkalommal. Ekkor ugyanis – például a megvásárlás napján – ráteszed a készüléked a töltőre, és nem veszed le róla másnap reggelig. Ez a ciklus egy már huzamosabb ideje használatban lévő akkumulátorral is elkezdhető. A készülék menet közben bármikor ki-, illetve bekapcsolható. A töltést a működés nem zavarja! A hosszú töltést csak akkor kell 2x – 3x megismételned, ha öreg, már régóta használt akkumulátorral végzed el ezt a folyamatot.

Formázás

Formázni ezeket az akkukat nem kell. Egyszeri - hosszú - feltöltéssel elérik maximális kapacitásukat.

Mindennapi használat / Karbantartás

A mindennapi használat során figyelned kell, hogy megfelelő módon végezd el a töltés folyamatát, azaz töltésüket csak a gyártó által biztosított eszközökkel végezd. Ami itt fontos, az annyi, hogy belül folyadék van ebben az aksiban. Tehát, ha léket kap, vagy a cellák összefolynak, akkor az aksinak annyi. Ezek az aksik éppen a folyadék belső miatt vastag falúak, viszonylag masszív burkolatúak.

Töltés

Tölteni a lemerült aksit egyszerű. Éppen ezért különösebb figyelmet nem igényel. Csak rá kell tenni a töltőre, és pár óra múlva le lehet venni. Az akku túltöltését a készülék beépített védelmi elektronikája nem teszi lehetővé. Persze itt is igaz, hogy ha utángyártott aksit vettél, és az olcsóság érdekében az nem tartalmaz védelmi elektronikát, akkor előfordulhat, hogy túltöltöd. Ilyenkor felpúposodik az aksi, vagy rosszabb esetben eldurran! Minden esetben, ha úgy látod, hogy sérült az eszközöd/aksid, érdemes azonnal áramtalanítani, azaz kivenni a készülékből, leszedni a töltőről, és a megfelelő hulladék gyüjtőbe dobva eltüntetni. A testi épéséged múlhat azon, ha rossz, sérült (felpúposodott) aksit használsz! Nem érdemes kockáztatni.

 

Fontos még megjegyezni, hogy a régebbi aksikkal ellentétben ezt a típust nyugodtan lehet használni töltés közben is!

Lemerítés-kisütés

Az akku lemerítése, kisütése szükségtelen. Mély kisütésük nem lehetséges, az akkuba épített védelmi elektronika ezt nem teszi lehetővé. Illetve itt is el kell mondani, hogy a gagyi aksik esetében nincs ilyen elektronika! Ebben az esetben, a túlhasznált aksi "mély álomba merül", azaz egy bizonyos szint alá kerül. Itt két esélyes a játék. Kisebb "alvási ciklus" esetén lehetőség van a hosszú töltéses ébresztésre. Ekkor azomban arra kell számítani, hogy az aksi - kb fél napig - nem fog semmi életjelet mutatni. A készüléket kikapcsolt állapotban kell tölteni, hogy minnél hamarabb elérje a minimum szintet.

 

Abban az esetben, ha ez egy nap alatt nem jön létre, akkor az az aksi végleg megdöglött! Kár tovább próbálkozni vele. Általában ez utóbbi variáns (második eset) szokot bekövetkezni a gagyi aksiknál, és a mélykisütésen átesett bármilyen védelemmel ellátott elemnél is!


Saját teóriám


Ami nagyon fontos, az mindössze "csak" annyi, hogy az első töltésnek hosszúnak kell lenni. Ez kb. 10-16 óra, vagyis ha előző nap megvetted, és feldugod a töltőre, akkor reggelig le se vedd róla. Ekkor kvázi beírtad az akku memóriájába, hogy meddig van feltöltve 100 %-osra. Innentől szabad a vásár. Alapból akkor töltesz rá, amikor akarsz. Ha szükséged van, akkor akár 70 %-nál is megnyomhatod megint az aksit! Nem lesz baja tőle. Van viszont még egy dolog, amit tudnod kell, és ez nem más, mint - a hivatalosan tagadott - memória effektus. Mit is takar ez a fogalom? Azt az egyszerű viselkedését írja le az aksinak, ami a töltögetésekor belép. Ugyanis az akkumulátor minden töltéskor kvázi "megjegyzi" a szintet, ahonnan kezdted a töltést, és ha rendszeresen azon szintről töltesz telire, akkor azt állítja be magának új nulla töltés szintnek. Ez miért kellemetlen? Azért, mert az ilyen beállás után már akkor elkezd sikoltozni, amikor még - ez most csak egy találomra ideírt szám - pl. 40 %-on áll. Miközben a valós riasztásnak csak 10 %-nál kellene megszólalnia, illetve 4 % elérésekor kell sűrűbben riasztania. Mi a teendő akkor, ha egy ilyen szintre állt be az aksid? Nagyon egyszerű. Többször, amikor csak teheted (mármint a közeledben van konnektor, és a töltővel is akkor dolgozhatsz, amikor akarsz) addig meríted az aksit, ameddig el nem éred azt az állapotot, hogy 3x - egymás után - bekapcsoláskor azonnal kikapcsol. Ugyanis ekkor érted el az aksi minimum szintjét (ami alá nem szabad merülni). Ekkor megint feltöltöd egy hosszú töltéssel. Ez nem egy csoda módszer. Ez egy gyakorlatban is kipróbált dolog, amit én már nagyon régóta használok. Ami még fontos, az mindössze csak annyi, hogy régebbi aksikat is észre lehet téríteni ezzel a módszerrel, de csak akkor, ha ezt kb. 3x-4x megteszed egymás után. Bár csodát ekkor sem szabad várni, de a módszerrel jó esetben 1-2 napot pluszban lehet nyerni!


Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei