Wiki

ROM, Főzött ROM

Teljes kezelőfelület csere az Androidon, némi extra kockázattal.

Az Androidos telefonok kezelőfelületét, funkcióit a gyári ROM tartalmazza, amelyet azonban a megfelelő programmal le lehet cserélni. A gyári variáns kisebb-nagyobb mértékben módosított, javított verzióját főzött ROM-ként szokták emlegetni. A főzött ROM-okat többféle okból telepíthetik, például azért, hogy lecseréljék a megunt kezelőfelületet, extra funkciókhoz férjenek hozzá, vagy egy korábbi/újabb verziójú rendszerhez jussanak hozzá. Például az olyan telefonoknál, amelyeken már nem frissíthető az Android a friss variánsra, általában hamar megjelennek azok a módosított ROM-ok, amelyek nagyjából, vagy szinte teljesen hasonlóvá teszik a rendszert az új verzióhoz. Ugyanígy lehetőség van arra – például, ha az új kiadás túl lassú -, hogy egy korábbi verzióra cserélje valaki az aktuális rendszert. A főzött ROM-ok segítségével emellett variálhatóak a különböző márkák jellegzetességei, így mondjuk egy Samsung telefonra feltelepíthető a HTC, vagy az SE kezelőfelülete is. A felhasználók jelentés része szerint egy megfelelő ROM használata mellett a mobil teljesítménye, esetenként az akkumulátor üzemideje is fokozható. A folyamathoz használt legnépszerűbb program a CyanogenMod, amivel egyszerűbbé válik a csere, mint korábban, és több tucatnyi különböző ROM-ból lehet választani a telepítés során. A főzött ROM-ok használata ezért meglehetősen népszerű, fontos azonban tudni, hogy emiatt elveszhet a garancia, és eseteként a telepítés hibája miatt akár a telefon is elromolhat.

új
 APRÓHIRDETÉSEK

KERESÉS

TELEFONOK GYORSLISTA

Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Huawei kijött az első Google nélküli telefonjával. Ön szerint van így esélye az új márkának?


Igen, a Huawei így is sikeres lesz
Nem, így nincs értelme megvenni a telefont



Korábbi szavazások eredményei