Wiki

Elérhetem, irányíthatom a mobilom segítségével az asztali gépemet, vagy a laptopomat?

Egyetlen program, és akár egy másik földrészről is irányítható az asztali gépünk mobilról.

Igen, többféle alkalmazás is létezik már erre a célra, ám a legismertebb, legnépszerűbb program a TeamViewer, ami személyes felhasználásra ingyenesen használható. Az app egyaránt elérhető Androidra, iOS-es készülékekre, és Windows Phone 8-ra is, így gyakorlatilag bármilyen okostelefon segítségével akár több száz kilométeres távolságból is átvehető az otthoni gép feletti irányítás. Ehhez nem kell mást tenni, mint telepíteni a programot a mobilra és a számítógépre is, majd a PC-n elindított TeamViewer-ről az ID-t és a jelszót beírni a mobil alkalmazásba. Ezzel teljes távoli hozzáférés nyerhető a kiválasztott gépen, azaz irányítható az egér, bármilyen program elindítható, sőt akár a PC lejátszóját használva az otthoni merevlemezen tárolt filmeket, zenéket is meg lehet nézni, vagy hallgatni a telefonon keresztül. A TeamViewer emellett támogatja a korlátozott hozzáférés adását is, amivel nem érhető el minden fájl, illetve funkció a gépen.

KERESÉS

TELEFONOK GYORSLISTA

Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére


Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót

SZAVAZÁS

Közeleg a black friday szezon. Ön is fog vásárolni már novemberben?


Nem
Igen, egy külföldi áruházban
Igen, Magyarországon interneten
Igen, Magyarországon offline



Korábbi szavazások eredményei