Videón a nettáblákra szánt Windows 8

2011.06.03
Címkék:

A Microsoft bemutatta a jelenleg is fejlesztés alatt álló Windows 8-at a nettáblákra optimalizált változattal együtt.

A Microsoft bemutatta a jelenleg is fejlesztés alatt álló Windows 8-at a nettáblákra optimalizált változattal együtt. Lássuk, min is dolgoztak már régóta a fejlesztők. A kezdőképernyő teljesen személyre szabható és a Windows Phone 7 mobilos rendszernél már megismert csempe stílust – Metro UI – követi. Minden alkalmazás egy-egy csempét kap, így érhetők el egy kattintással. Több oka is van, hogy miért ezt a megoldást választották a fejlesztők, egyrészt ugyanis jól néz ki, illik az eddigi dizájnba, másrészt sokkal informatívabb és mindig aktuálisabb – információkat tekintve – mint egy egyszerű ikon. Egyébiránt ezzel a Start képernyővel váltaná ki a cég a régi Start menüt.

Az alkalmazások közötti váltás rendkívül egyszerű, mindössze egy ujjhúzás a képernyőn, viszont ugyanezzel a mozdulattal elérhető az is, hogy két program megosztva használja a kijelzőt, tehát egyidőben akár két alkalmazás is futhat a készülékeken majd, ráadásul a képernyő megosztásának arányát is a felhasználó állíthatja be kedve szerint. A virtuális billentyűzetet sikerült úgy megoldani, ahogy azt már az androidos nettábla-tulajdonosok is használják, a billentyűket a képernyő két oldalához pozícionálták, így egyszerűsítve a két kézzel gépelést. A főképernyő továbbra is megtartja a WP7-es menüben megismert, horizontálisan hosszú menüt, amely ebbe az irányba tovább bővíthető. A beépített böngésző és azok a programok,a melyekhez internetkapcsolat szükséges, természetesen támogatják majd a HTML5-öt és a JavaScriptet.

A böngésző egyébiránt teljesen érintésre optimalizált. Internettáblákra mindenképp első osztályú a Metro UI átirata és illik is a cég mobileszköz-stílusához, ám a számítógépekre, amelyek egérrel és billentyűzettel használatosak leginkább, már lényegesen kevésbé tűnik jó ötletnek az ujjra optimalizált megoldás. Mindenesetre rendkívül ígéretesnek tűnik.

Videón a nettáblákra szánt Windows 8



További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

2026.01.02
| 9to5Mac
Egy több mint hat éve iPadet fő számítógépként használó felhasználó szerint a 2025-ben megjelent iPadOS 26 az első frissítés, amely valóban új szintre emelte az iPadet, de nem kompromisszumok nélkül.
Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

2025.12.01
| Android Central
A gyártó világszerte bemutatta a Magic 8 Pro-t, de a sima Magic 8 sehol sincs – kérdés, hogy később érkezik-e, vagy kizárólag a kínai piacnak szánták.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei