Végre megtekinthetjük a Honor 60-at

2021.11.23| GsmArena
Címkék:

Honor 60


December elsején debütál a Honor 60 sorozat, amiről a mai napon megjelent egy hivatalos kép.

A Honor 50 okostelefonokat júniusban mutatták be, és összesen négy hónapot kellett arra várni, hogy az alap Honor 50 készülék megjelenjen a globális piacokon is. A cég azonban nem vesztegeti az idejét, mivel már az utódon, a Honor 60 trión dolgozik, amelyek december 1-jén debütálnak.

Végre megtekinthetjük a Honor 60-at

A Honor korábban már ugratta az új széria kétkörös kameradizájnját, most azonban lelepleződött a telefon teljes kialakítása, ami leginkább a Honor 50 és a Redmi K40 készülékekre hasonlít. A hátoldalon lévő két kamera között egy extra egység is el lett helyezve, a LED vaku pedig a hátlap oldalán kapott helyet.

A Honor ismét törekedett a kimagasló esztétikára, mivel a vállalat a fiatalabb felhasználókat célozza meg. A telefon hátlapjának a dizájnja egy kis csillogást kölcsönöz az okoseszköznek.

Remélhetőleg a Honor az okoskészülékek megjelenéséig még szivárogtat néhány információt az új sorozatról.

 

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Ezt a 38 alkalmazást törölje mobiljáról azonnal!

Ezt a 38 alkalmazást törölje mobiljáról azonnal!

2023.04.29
| Phone Arena
Két héttel ezelőtt derült ki 60 alkalmazásról, amelyek összesen több mint 100 millió Google Play letöltéssel rendelkeznek, és amelyekről kiderült, hogy a felhasználó engedélye nélkül tolnak invazív hirdetéseket, és rengeteg érzékeny információt gyűjtenek. Itt van újabb 38.
Adategyeztetés online a Vodafone-nál

Adategyeztetés online a Vodafone-nál

2017.06.07
| Vodafone
Már a Vodafone-nál is elérhető a prepaid SIM kártyák online adategyeztetése
Hoppá: letölthető a Facebook Home!

Hoppá: letölthető a Facebook Home!

2013.04.08
| MoDaCo
A Facebook Home kezelőfelület négy nappal a hivatalos debütálás előtt kipróbálható (saját felelősségre).
A legjobb telefonok játékhoz

A legjobb telefonok játékhoz

2022.11.04
Ha szeretünk telefonon, utazás vagy éppen várakozás közben játszani, akkor mindenképpen egy játékokra megfelelően optimalizált készülékre van szükségünk.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei