Töltsd le! Az Apple kiadta az iOS 9.2-t

2015.12.09| 9to5Mac
Címkék:

Apple

,

iOS 9.2


Az Apple tegnap este hivatalosan is letölthetővé tette a támogatott készülékekre az iOS 9.2 verziószámú rendszert, több újdonsággal.

Számos tesztverzió után megjelent a végleges változat, amely többek között a Safari böngésző fejlesztéseit, Safari View Controller funkciót hozott, valamint arab nyelv támogatást Sirihez, a digitális asszisztenshez. Az amerikai AT&T szolgáltatót használó iPhone-osoknak jó hír – valójában csak jövő év elején megjelenő, ám a bétákban már szerepelt – NumberSnyc támogatás, amely nem más mint a csatlakoztatott készülékeken keresztüli üzenet küldési és -fogadási, valamint hívásindítási és –fogadási lehetőség úgy, hogy az iPhone nincs is a közelünkben, mindezt pedig saját számlára. Az iOS 9.2 ezek mellett támogatja az új és a régi Lightning to SD Card Readert, így segítve a fényképezés szerelmeseit, hogy a fényképezőgépeikről közvetlenül iPhone-ra tölthessék képeiket. Az Apple az iOS 9.2 bétáját októberben adta ki tesztelésre a fejlesztőknek, elődje az iOS 9.1, mely 150 új emoji karaktert, Live Photos frissítést és több háttérképet hozott. Az új verzióval együtt megjelent az OS X 10.11.2, a tvOS 9.1, valamint a watchOS 2.1 frissítés is.

Töltsd le! Az Apple kiadta az iOS 9.2-t

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

Töltsd le! Az Apple kiadta az iOS 9.2-t



A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei