Színtévesztők életét segíti a Samsung

2017.01.19| Samsung

A Samsung színtévesztő emberek millióinak életminőségét fogja jelentősen javítani.

A SeeColors a világ első olyan mobilalkalmazása, amely meghatározza a színtévesztés fajtáját és mértékét, majd ahhoz igazodva a SeeColors Smart TV alkalmazás újrakalibrálja a néző számára a televízió képernyőjét. A színtévesztők így olyan, színekben gazdag vizuális élményt kapnak, amilyenben eddig nem lehetett részük. Egyértelmű, hogy a látásunk a legfontosabb érzékünk, így ebből kifolyólag a legkisebb hiányosság vagy torzulás is jelentősen ronthatja az életminőséget. A világon közel 300 millió, Magyarországon pedig közel félmillió ember a teljes színskála csak egy bizonyos részét látja, így csak nehezen tudja megkülönböztetni az egyes színeket. A színtévesztés meglepően gyakori látási rendellenesség, amely a férfiak 8 és a nők fél-1 százalékát érinti, és a fiatalabb, huszonéves generáció körében fordul elő leginkább.

Színtévesztők életét segíti a Samsung

A színtévesztés sok szempontból hátrányos: a nem megfelelő színdekódolás miatt elvesző információ lassítja az észlelést, késlelteti a reakcióidőt a hétköznapi helyzetekben, ez pedig kihat a színtévesztő karrierjére, életminőségére. Mivel a színtévesztést aránylag ritkán diagnosztizálják, sok színtévesztő ezt nem is tudja magáról, hiszen sohasem látta a körülötte lévő világot a valódi színeiben. De most mindez megváltozik. Egy magyar kutatócsoport – a Dr. Wenzel Klára vezette Colorlite – több mint húsz éves tudományos munka eredményeként olyan diagnosztikai módszert dolgozott ki, amellyel minden korábbinál pontosabban megállapítható a színtévesztés típusa (vörös, zöld vagy kék érzékelők működésének hibája) és mértéke (enyhe, mérsékelt vagy súlyos).

A Samsung a magyar Colorlite közreműködésével fejlesztette ki a SeeColors mobiltelefonos és Tizen-alapú Smart TV alkalmazáspárt. A SeeColors használata egyszerű. Először a Galaxy App Store és Google Play áruházakból ingyenesen letölthető mobilalkalmazás meghatározza a színtévesztés típusát és mértékét. Majd a felhasználó összekapcsolja az okostelefonját a Samsung Smart TV-jével, vagy közvetlenül letölti az alkalmazást a Smart TV App Store-ból a tévéjére. (Az előre telepített alkalmazás a Samsung 2016-os SUHD Smart TV-in található meg) Végül az applikáció az okostelefonos teszt alapján újrakalibrálja a képernyő színeit, amelynek köszönhetően a színtévesztő felhasználó korábban sohasem tapasztalt, élénk és valósághű színekben élvezheti a televízió képernyőjén megjelenő tartalmakat.

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

A Samsung törekvéseit már rangos díjak is elismerik. A 2016-os Cannes Lions Kreatív Fesztiválon a SeeColors alkalmazás a „Mobile - Networked/Connected mobile technology” és „Digital Craft - Innovative use of technology” kategóriákban is Bronz Oroszlán díjakat nyert.



messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei