Megjelent a Sony Ericsson Mix Walkman

2011.06.10
Címkék:

A japán-svéd gyártó tegnap nem a szokásos módon jelentette be két új telefonját, hanem meglepő módon a Facebookon.

A japán-svéd gyártó tegnap nem a szokásos módon jelentette be két új telefonját, hanem meglepő módon a Facebookon. Mindkét készülék ugyanazt a kezelőfelületet kapta, mint ami az androidos okostelefonokon található, a négysarkos UI-t, azonban itt a rendszer zárt. Az egyik, a Sony Ericsson Mix Walkman külsőre nagyon hasonlít az Xperia Minire, de Walkman-vér csörgedez ereiben. A 14.3 mm vékony és 88 gramm tömegű készülékben egy 3 colos, 240×400 képpont felbontású kijelző, 3.2 megapixeles kamera, cserélhető keret található. A három színű keret és azok mintája egyértelműen mutatja, hogy a fiatalokat célozza meg a gyártó az új modellel.

Adott természetesen a Wi-Fi, a Bluetooth 2.1, az RDS-es FM-rádió és a microSD támogatás, ez utóbbi akár 32 gigabájtos változattal is megbirkózik. A Mix Walkman érdekessége a beépített karaoke funkció, valamint a beépített Zappin gomb, amellyel a következő számba hallgathatunk bele. A gyártó adatai szerint egy feltöltéssel 13 óra zenehallgatást vagy 9.5 óra készenlétet biztosít az 1000 mAh-s akkumulátor. A Sony Ericsson Mix Walkman a harmadik negyedévtől lesz elérhető, ára egyelőre ismeretlen.

Megjelent a Sony Ericsson Mix Walkman

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

Megjelent a Sony Ericsson Mix Walkman

Megjelent a Sony Ericsson Mix Walkman



messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

2026.06.30
| Phone Arena
A One UI 9 érkezése új mesterséges intelligencia-funkciókat és továbbfejlesztett kezelőfelületet hoz, azonban több korábbi csúcskategóriás és középkategóriás Galaxy készülék számára ez lesz az út vége.
Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

2026.06.14
| Android Police
Sok felhasználó külön alkalmazásokra esküszik, pedig az Android már évek óta olyan intelligens funkciókat kínál, amelyek maguktól dolgoznak a háttérben.
iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

2026.06.29
| Phone Arena
A szeptemberi eseményen az iPhone 18 Pro modellek mellett a régóta pletykált hajlítható iPhone Ultra is bemutatkozhat, miközben az áremelésekről szóló találgatások továbbra is beárnyékolják a rajtot.
Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

2026.05.29
| 9to5Mac
Az Apple közelgő rendszerfrissítése minden eddiginél jobban az AI-ra építhet, ami sok régebbi iPhone tulajdonost válaszút elé állíthat.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei