Sokat késik a Nokia 9.1 PureView

2019.10.24| Android Authority
Címkék:

Nokia 9.1

,

Pureview


Várhatóan csak 2020 második félévében, tehát akár egy év késéssel érkezhet az utód.

2019 egyik zászlóshajójának ígérkezett a Nokia 9 PureView, ennek ellenére igen kiábrándító eredményeket mutathat fel. A HMD felismerve a nem éppen átütő erejű sikert, máris az utódon dolgozik, hogy a penta kamerás, furcsa hátuljú telefon renoméját helyrehozza. Nemrég még azt pletykálták, hogy ezt az utódot még idén a karácsonyfa alatt találhatjuk, ám úgy tűnik, az a jövő karácsony lesz csak. A Nokia 9.1 PureView a Nokia Anew Twitter oldal szerint csak 2020 második félévében mutatkozhat be.

A Nokia 9 PureView-ba a tavalyi Snapdragon 845 chipset és egy ötlencsés kamera került, amely három darab 12 megapixeles, f/1.8-as monokróm kamerát és két darab 12 megapixeles, f/1.8-as RGB érzékelőt tartalmazott, nagy hátrány, hogy nincs ultraszéles vagy teleobjektív, így a konkurenciával a processzor hátránya mellett nem tudta felvenni a versenyt. Figyelembe véve, hogy a kínai gyártónak nem sikerült gyorsan valami egyértelműen jobb mobilt piacra dobnia, sokat kell várni az utódra még.

 

 

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Ezt a 38 alkalmazást törölje mobiljáról azonnal!

Ezt a 38 alkalmazást törölje mobiljáról azonnal!

2023.04.29
| Phone Arena
Két héttel ezelőtt derült ki 60 alkalmazásról, amelyek összesen több mint 100 millió Google Play letöltéssel rendelkeznek, és amelyekről kiderült, hogy a felhasználó engedélye nélkül tolnak invazív hirdetéseket, és rengeteg érzékeny információt gyűjtenek. Itt van újabb 38.
Adategyeztetés online a Vodafone-nál

Adategyeztetés online a Vodafone-nál

2017.06.07
| Vodafone
Már a Vodafone-nál is elérhető a prepaid SIM kártyák online adategyeztetése
Hoppá: letölthető a Facebook Home!

Hoppá: letölthető a Facebook Home!

2013.04.08
| MoDaCo
A Facebook Home kezelőfelület négy nappal a hivatalos debütálás előtt kipróbálható (saját felelősségre).
A legjobb telefonok játékhoz

A legjobb telefonok játékhoz

2022.11.04
Ha szeretünk telefonon, utazás vagy éppen várakozás közben játszani, akkor mindenképpen egy játékokra megfelelően optimalizált készülékre van szükségünk.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei