Samsung Galaxy Note 7: dual edge megoldással

2016.07.05| Phone Arena

Bár még egy bõ hónapot várni kell a dél-koreai cég idei phabletjének bejelentéséig, egyre több apró információ kerül napvilágra.

Ahogy azt már megszokhattuk, a legfrissebb újdonságokat is Evan Blass szolgáltatja. Biztosnak tûnik, hogy legalább háromféle színben elérhetõ lesz a Samsung Galaxy Note 7, méghozzá Black Onyx, Blue Coral és Silver Titanium fantázianevekkel. Ahogy a legtöbben várják, dual edge megjelenítõt kap a phablet, a kijelzõ egyébként egyezik a Samsung Galaxy S7 edge és S6 edge modellekével. Az új Note-ba kerül szintén a Galaxy S7 szériából ismert, 12 megapixeles hátlapi kamera, a továbbfejlesztett S Pen ceruza, valamint az elõlapra kerül a szelfi kamera és az írisz szkenner, ez utóbbi létezésén kívül semmilyen részletre nem derült még fény. A megjelenítõ alatt foglal helyet a fizikai home gomb, ebbe kerülhet szokás szerint az ujjlenyomat-szkenner és itt van még a két kapacitív gomb is, ahogy azt megszokhattuk a Samsungtól. Összességében a Samsung Galaxy Note 7 leginkább a Samsung Galaxy Note 5-re hajaz majd, csak épp bõvíthetõ lesz reményeink szerint, valamint nagyobb méretû megjelenítõt kap. A Note 7 augusztus 2-án mutatkozik be.

update: szó esett még a C típusú USB port jelenlétérõl is, ezt az Olixar a hétvégén erõsítette meg, nem túl jó minõségû, ám ennek ellenére valósnak tûnõ renderekkel.



Telefonguru Shop – nézd meg az ajánlatokat! Telefonguru Shop – nézd meg az ajánlatokat!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei