Samsung ATIV S: újra késik, februárban talán már kapható lesz

2012.12.07| SamMobile
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

Alig két hete derült ki, hogy feltehetően késik a nagyobbik dél-koreai gyártó Windows Phone 8-as mobiljának megjelenése, mára azt is tudni, hogy sokat.

Alig két hete derült ki, hogy feltehetően késik a nagyobbik dél-koreai gyártó Windows Phone 8-as mobiljának megjelenése, mára azt is tudni, hogy sokat. A Samsung ATIV S modell csak 2013 februárjától lesz megvásárolható legkorábban az amerikai webshopokban, holott sokaknak fájt a foga rá már a karácsonyfa alá is. Egy belsős dolgozó erősítette meg a SamMobile-nak, hogy újra eltolta a cég a telefon piacra dobását, amely így összesen már több mint 8 hét késést jelent. Vajon mi lehet az ok? Az egyik talán az lehet, hogy túl nagy az érdeklődés és az előrendelés az ATIV S-re és nem képes az igényeket kiszolgálni a Samsung, de az is elképzelhető, hogy nem szeretne a gyártó konkurenciát állítani még házon belül sem a Samsung i9300 Galaxy S III és a Samsung Galaxy Note II mobiloknak. Nem ez az első eset, hogy hasonló okokból csúszott már dél-koreai készülék megjelenése, a Samsung Galaxy Note 10.1 majdnem fél évvel az eredetileg tervezett dátum után került csak piacra. A Samsung ATIV S főbb ismertetőjegyei a 4.8 colos Super AMOLED HD kijelző, a 1.5 gigahertzes, kétmagos processzor, valamint a cégnél most debütáló Windows Phone 8 operációs rendszer.

Samsung ATIV S: újra késik, februárban talán már kapható lesz

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

Samsung ATIV S: újra késik, februárban talán már kapható lesz



Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei