Páratlan fejlesztés az egészség jegyében

2025.03.13
Címkék:

Hála a technológia fejlődésének, már nemcsak az ipar területén számíthatunk újdonságokra.

Egyre több forradalmi újítás történik az orvostechnikai vagy gyógyászati segédeszközök piacán is. 

 

Ami pedig még inkább örömre adhat okot, az az, hogy ezek nagy része az átlagemberek számára is elérhető és megfizethető. Az alábbiakban bemutatunk egy olyan terméket, amely garantáltan sokak számára jár előnyökkel.

 

Egyedi talpbetétek már 10 éve

 

A helyes testtartás, ezzel együtt pedig a mozgásszervi megbetegedések elkerülése elképzelhetetlen egészséges lépések nélkül. Már több mint 10 éve foglalkozik a Batz egyedi talpbetét gyártásával. Ez idő alatt számtalan ember életét változtatták meg azáltal, hogy a lépéseiket egészségesebbé tették. Ez pedig munkavégzés, sportolás vagy egyszerűen csak pihenés közben valósult meg. 

 

10 év hosszú idő. Ez elég volt arra, hogy a felhasználók megtegyenek összesen 297 millió kilométernyi távolságot. Ez olyan hatalmas etap, hogy 7400 alkalommal érné körül a Földet. Ez a sok-sok lépés több mint 125 000 talpfelmérést követően jött össze. Ugyanis ennyi lábat vizsgáltak be számítógépesen, és alkották meg az egyedi talpbetéteket az eredmények tükrében. Olyan páratlan termékeket, amelyek teljes mértékben egyénre szabottak, az életmódhoz és az igényekhez igazodnak. 

Páratlan fejlesztés az egészség jegyében

A felhasználók jellemzői

 

Néhány statisztikai adat igazán érdekesnek mondható. A megrendelők picit több mint a fele ugyan nő volt, nagyrészt azonban a férfiak és a nők egyenlő arányban tartották fontosnak lábuk egészségét. Életkor tekintetében igen nagy a szórás, hiszen a 18 év alatti fiataloktól kezdve a 60 feletti korosztályig mindenki megtalálhatja a tökéletes megoldást, ha egyedi talpbetét készíttetéséről van szó. 

 

Egy cég működésével kapcsolatban más típusú adatokból is kaphatunk információkat. Említést érdemel például az, hogy a Batz esetében csupán 1,3%-ra tehető a reklamáció aránya, amely elenyészőnek mondható. Ugyanakkor a visszatérő vásárlók hányada 25%, ami azt jelenti, hogy az elégedett ügyfelek a későbbiekben is felkeresték őket egy új talpbetét megrendelése céljából. 

 

Siker bel- és külföldön egyaránt

 

A talpbetétes mérés szinte mindenki számára elérhető, lakjon akár a fővárosban, akár pedig vidéken. Az országban mintegy 55 településen 80 mérési pont várja az érdeklődőket, így mindenki könnyen megtalálhatja a hozzá legközelebb eső helyet. Az elérhetőség még szélesebb körű a rendszeres szűrőnapoknak köszönhetően. 

 

A hírnév nem állt meg az ország határain belül, azon kívül is utat tört magának. Hiszen az egyedi talpbetétek már 8 országban, így hazánkon kívül Lengyelországban, Máltán, Izraelben, Oroszországban, Angliában, Luxemburgban és Szlovákiában is elérhetőek. 

 

Akár már használjuk az említett termékeket, akár csak gondolkodunk azon, hogy kipróbáljuk, érdemes észben tartani, hogy minden lépés számít. Az egészségünkön pedig nem szabad spórolni. Ha egyedi megoldásokra vágyunk, ajánlott mielőbb személyre szabott talpbetétre szert tenni!

 

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei