Olcsósít az Apple

2018.03.21| https://www.phonearena.com/news/The-iPhone-Xs-could-come-at-a-lower-price-as-Sam

Az Apple várhatóan olcsóbban adja az iPhone X utódját a költségcsökkentésnek köszönhetően.

 

A cég csúcsmobilja a gyártónak 400 dollárba kerül anyagköltségben, a legdrágábbak az 5.8 colos OLED kijelző, valamint a TrueDepth kamera, amely a Face ID-hoz és az Animojikhoz szükséges, ezért is kerül az iPhone X 999 dollárba. Az idén érkező utód várhatóan olcsóbb lesz, legalábbis elemzők szerint, ugyanis az OLED panelt leszámítva minden alkatrész ára csökkent.

Az Apple iPhone X utódja 5.8 colos, Samsung OLED megjelenítőt kap, az Apple iPhone 9 ennél nagyobb, 6.1 colos LCD kijelzőt, míg az iPhone Xs Plus – vagy bárhogy is hívja a cég majd – méretes, 6.45 colos OLED panelt kap, méghozzá az LG-től.

Olcsósít az Apple

Kissé nehéz elhinni, hogy a gyártó megtartja még a drága megjelenítőt is és ennek ellenére, illetve ezzel együtt is legalább tíz százalékkal olcsóbb lesz az elődnél. Ming-Chi Kuo szerint a kevesebb tárhely lehet a megoldás kulcsa, 7-800 dolláros áron viszont már erősen konkurálhat házon belül az egy kamerás Apple iPhone 9-cel.

 

 

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Ezt a 38 alkalmazást törölje mobiljáról azonnal!

Ezt a 38 alkalmazást törölje mobiljáról azonnal!

2023.04.29
| Phone Arena
Két héttel ezelőtt derült ki 60 alkalmazásról, amelyek összesen több mint 100 millió Google Play letöltéssel rendelkeznek, és amelyekről kiderült, hogy a felhasználó engedélye nélkül tolnak invazív hirdetéseket, és rengeteg érzékeny információt gyűjtenek. Itt van újabb 38.
Komoly a gond és a Samsung nem ismeri el

Komoly a gond és a Samsung nem ismeri el

2023.04.12
| Android Police
Több Samsung Galaxy S23 tulajdonos panaszkodik homályos és elkenődött foltokról a fényképeiken. Az probléma nem érinti az Ultra modelleket és az áprilisi kamera frissítés után is fennáll.
A fiatalok buta flipes mobilokra cserélik okostelefonjaikat

A fiatalok buta flipes mobilokra cserélik okostelefonjaikat

2023.05.05
| Phone Arena
A legújabb trend az okostelefonok terén az összecsukható telefonok. Ezek két képernyővel rendelkeznek, és lehetővé teszik, hogy egyszerre több alkalmazást futtassunk, így jobb multitaskerek lehetünk.
A Google rengeteg pénzt ad, ha lecseréled iPhone-odat

A Google rengeteg pénzt ad, ha lecseréled iPhone-odat

2023.05.12
| 9to5 Mac
Az éves Google I/O fejlesztői konferenciáján az óriásvállalat egy sor új hardveres és szoftveres frissítést jelentett be. Az egyik termék a régóta várt Google Pixel Fold, a vállalat első előretörése az összehajtható okostelefonok terén.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Ön milyen fülhallgatót használ a telefonjához?


nem használok headsetet
vezetékes fülhallgatót használok
Apple Airpods
Samsung bluetoothos
Samsung vezetékes
Xiaomi bluetoothos
Xiaomi vezetékes
boAt bluetoothos
boAt vezetékes
egyéb bluetoothos
egyéb vezetékes



Korábbi szavazások eredményei