Október 22-én jön az iPad 5 és iPad mini 2 (fotókkal)

2013.10.10| Unwired View

A finn gyártó október 22-én tartja nagy bemutatóját, ahol számos újdonsága, így első tablete is bemutatkozik. Az Apple merő véletlenségből pont ezt az időpontot választotta az új iPadek debütálására.

A finn gyártó október 22-én tartja nagy bemutatóját, ahol számos újdonsága, így első tablete is bemutatkozik. Az Apple merő véletlenségből pont ezt az időpontot választotta az új iPadek debütálására. Az Apple trollkodására az AllThingsD hívta fel a figyelmet, egyelőre ugyanis még nem hivatalosan megerősített az információ. Az biztos, hogy a cupertinoi cég az ötödik generációs Apple iPad-et és a második generációs Apple iPad mini modelleket mutatja be. A nagyobb készüléken komolyabb dizájnbeli változtatások várhatók, így könnyebb tömeg, kisebb keret a kijelző körül, tehát kompaktabb lehet elődeinél. A processzor várhatóan a 64 bites A7-es lesz. Az iPad mini 2 Retina Display panelt kap, mindkét készülék pedig a home gombba integrált ujjlenyomat-olvasóval is gazdagabb lesz, akárcsak az Apple iPhone 5S. Ami még érdekessé teszi majd október 22-ét, az az, hogy aznap kerül bejelentésre a Microsoft Surface 2 és a Surface Pro 2 tablet is a Microsofttól.

Október 22-én jön az iPad 5 és iPad mini 2 (fotókkal)

Október 22-én jön az iPad 5 és iPad mini 2 (fotókkal)

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

Október 22-én jön az iPad 5 és iPad mini 2 (fotókkal)



A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei