Nevetséges, amit a gyártók művelnek

2011.02.01
Címkék:
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

Három nagy gyártó egy napon, pontosan ugyanakkor tart sajtótájékoztatót, méghozzá egy nappal a Mobile World Congress hivatalos megnyitása előtt.

Három nagy gyártó egy napon, pontosan ugyanakkor tart sajtótájékoztatót, méghozzá egy nappal a Mobile World Congress hivatalos megnyitása előtt. Az nem újdonság, hogy egy-egy gyártó tart az ilyen jellegű rendezvények előtt úgynevezett nulladik napot, hogy a többiek előtt mutathassák be újdonságaikat. Idén a Sony Ericsson jelentette be legkorábban, hogy már február 13-án, este hat órakor rendezvényt szerveznek. Ezek után a Samsung és alig pár hete a Nokia is bejelentette ugyanezt az időpontot. A teljesen óvodás módszer nem tudjuk, mire jó, de rendkívül szánalmas, főleg hogy a legnagyobb gyártókról van szó…

Nevetséges, amit a gyártók művelnek

Hasonló eset történt tavaly ősszel, amikor a Nokia World 2010 idejére szervezte szintén Londonba a HTC is sajtótájékoztatóját. És ha ez nem lenne elég, még külön buszokat is szerveztek, akik a Nokia World-ről vitték át az emberek a tajvani gyártó bemutatójára. A finnek erre úgy reagáltak, hogy ingyen ételt adtak dobozban, jelezvén negatív kritikájukat, a HTC pedig saját szendvicseket adott a maradóknak (ham-cheese-tomato). Azon kívül, hogy igen jót mulatunk ezeken a megmozdulásokon, nem nevetséges és óvodás stílus ez? Illik ez ekkora gyártókhoz vagy inkább visszatetszést kelt? Arról nem is beszélve, hogy az újságírók munkáját rendkívül megnehezítik.



További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Samsung One UI 9: 23 újdonság, ami alapjaiban változtatja meg a Galaxy telefonok használatát

Samsung One UI 9: 23 újdonság, ami alapjaiban változtatja meg a Galaxy telefonok használatát

2026.09.07
| SammyFans
A Samsung új felülete nem egyszerű ráncfelvarrás: mesterséges intelligenciára épülő funkciók, átdolgozott gyorspanel, fejlettebb Bixby, komolyabb akadálymentesítési lehetőségek és új személyre szabási opciók érkeznek a Galaxy készülékekre.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei