Nem lesz Symbian V2, viszont jön a Maemo 6

2010.02.03
Címkék:

A DigiTimes értesülései szerint a finn gyártó nagy ugrásra készül, legalábbis ami a Symbian operációs rendszerét illeti.  

A DigiTimes értesülései szerint a finn gyártó nagy ugrásra készül, legalábbis ami a Symbian operációs rendszerét illeti. Ezek szerint ugyanis a Nokia úgy tervezi, hogy nem jelenteti meg a Symbian második verzióját, helyette rögtön a Symbian V3 kerülhet bemutatásra, méghozzá teljes multitouch funkciókkal 2010 második felében.

Azonban még ennél is izgalmasabb, amit a Digi a Symbian 4-rõl írt, ezek szerint ugyanis a negyedik verzió már Qt keresztplatformon futhat, és a Nokia által 2008-ban felvásárolt Trolltech cég fejleszti majd. A Qt segítségével a fejlesztõk egyszerre készíthetnének programokat Symbian és Maemo platformra is.

Nem lesz Symbian V2, viszont jön a Maemo 6

 Bár hivatalosan semmilyen információt nem tudni még a Nokia által fejlesztett Maemo 6 operációs rendszerrõl, az elsõ képeket állítólag már 2010 második felében bemutatja a Nokia. A DigiTimes még arról is hírt adott, hogy 2011-re a Symbian S60 rendszerû mobilok a Nokia teljes értékesítésének akár 55 százalékát is kiteheti, ezt a Symbian S40 követi majd 35 százalékkal, míg a Maemo alapú készülékek 10 százalékos eladási rátát érhetnek el.



Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

2026.08.09
| Android Police
Bár a Google mindkét alkalmazást birtokolja, még mindig nyomós okunk van mindkettőt feltelepíteni.
Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

2026.08.29
| Android Police
A Google Maps az elmúlt években sokat fejlődött, és több, korábban kizárólag a Waze-re jellemző funkciót is átvett. Ennek ellenére a közösségi jelentések, a járműspecifikus beállítások, az agresszívebb útvonal-optimalizálás és a szórakoztató extrák terén továbbra is vannak olyan területek, ahol a Waze nehezen verhető.
iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

2026.08.04
| 9to5Mac
Az iPhone 18 Pro bemutatója már a küszöbön áll, és minden jel arra utal, hogy az Apple három olyan fejlesztést is megvalósít, amelyekre a felhasználók évek óta várnak.
A One UI 9.5 végre elhozza a régóta várt alkalmazás zárat a Galaxy készülékekre

A One UI 9.5 végre elhozza a régóta várt alkalmazás zárat a Galaxy készülékekre

2026.08.15
| SamMobile
A Samsung új funkciója külön jelszó helyett a telefon meglévő feloldási módját használná, így egyszerűen levédhetők lennének az érzékeny alkalmazások és játékok.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei