Neked megvannak a miértjeid?

2023.02.15
Címkék:

Most, hogy már túl vagyunk a nagy újévi fogadalomtételeken, ha őszintén számot vetünk, több olyan fogadalom lesz majd, amit megszegtek, mint amit azóta is tartanak.

Ennek természetesen oka van, és ha nem jársz utána, miért is történt mindez, addig bizony újra meg újra meg fog ismétlődni. Persze nem csupán az újévi nagy fogadalmak tartoznak ide, hanem megannyi hétköznapi, apró dolog is. 

 

A motiváció visz előre

 

Természetesen vannak olyan állapotok, ahol teljes motivációvesztésről beszélünk, ilyenkor mindenképpen érdemes a videopszichologus.hu pszichológusainak a segítségét kérni, ugyanakkor akad számtalan olyan élethelyzet, amikor kellő tudatossággal mi magunk is képesek vagyunk fenntartani a motivációnkat.

Neked megvannak a miértjeid?

A kulcsszó minden esetben a motiváció, azaz az a belső késztetés, amely cselekvésre ösztönöz téged. Teljesen banális példa az éhség, hiszen motivációként jelenik meg arra, hogy egyél, legyen energiád. Persze magasabb szinten is mozgatnak ezek a késztetések: így pattan ki a fejedből az, hogy felújítsd az otthonodat, mert szebb környezetben szeretnél élni, vagy éppen ezért iratkozol be egy továbbképzésre, hogy előrébb léphess a karrieredben.

 

Hogy ezeket valóban el is érd, a motivációt fenntartani szükséges, hiszen enélkül megállnál félúton – tudod, mint a szilveszteri fogadalmak java része.

 

Téged mi motivál?

 

Ahhoz, hogy fenn tudd tartani a motivációdat, az kell, hogy valós legyen, azaz belülről fakadjon, és megalapozott legyen.

 

ÚJ! Tokok, üvegek, töltők a shopban! ÚJ! Tokok, üvegek, töltők a shopban!

Ehhez egyrészt félre kell tenni minden elvárást, ahogy erről majd a későbbiek során szót is ejtünk, másrészt tisztázni kell magunkban a fő kérdéseket!

 

Mit szeretnénk elérni? Mi a fontos számunkra? Mit szeretnénk megvalósítani akár szakmai, akár magánéleti szempontból. Ha úgy érzed, bizonytalan vagy a válaszokat illetően, akkor akár meg is fordíthatod a kérdést: mi az, amit biztosan nem szeretnél? 

 

Szinte mindenkinek van olyan tapasztalata, amit soha többet nem szeretne átélni: szegény gyerekkor után jóllétre vágyunk, ezért jól fizető állást keresünk, súlyos elhízást követő fogyás után soha többé nem szeretnénk visszahízni, és éppen ezért döntünk az egészséges életmód mellett.

 

Látod, mindenkinek és mindennek megvan a miértje – csak meg kell találni!

 

Csak őszintén!

 

Nagyon fontos, hogy amikor a fent említett kérdéseken gondolkozol, illetve amikor ezeket megválaszolod, akkor bármilyen nehéz is, de tegyél félre minden elvárást, minden társadalmi előírást, és csak arra figyelj, csak azt írd fel magadnak, amit TE magad szeretnél, ami téged előrevinne, ami téged boldoggá tenne, ami az életedet kerek egésszé varázsolná.

 

Természetesen anélkül, hogy másokban kárt tennél, csak arra figyelj, ami téged motivál, ami téged cselekvésre ösztönöz, és ha ez megvan, máris tudsz haladni a kitűzött céljaid felé. Hab a tortán, hogy még kudarctól sem kell tartanod, hiszen tudod, hogy mit miért csinálsz, és ha esetleg egy pillanat erejéig meg is feledkeznél róla, akkor csak emlékeztetni kell magadat, miért is teszed, amit teszel.

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei