Milyen a jó tv-állvány a televízió tárolására

2023.08.12
Címkék:

Vitathatatlanul a legnagyobb hatású tömegmédium volt ezidáig a televízió. A televíziós műsorszolgáltatás kezdetei az 1920-as és 1930-as évekre nyúlnak vissza.

Az első, nagy távolságra vezetéken továbbított televíziós adás 1926-ban jött létre London–Glasgow között. Hazánkban pedig az 1950-es évek óta vannak tévés adások. Talán nincs is olyan háztartás, ahonnan a tévékészülék hiányozna.

 

Csuda hasznos berendezési tárgy

 

A televíziókészülék a nappalik szinte kötelező tartozéka még ma is, elhelyezéséhez a butorpiac.hu tv-állvány termékei között minden érdeklődő igen sokféle, rengeteg igényt kielégíteni képes modell között válogathat.

 

Nagyon sok családban elképzelhetetlen egy nap a tévé előtt eltöltött rövidebb-hosszabb közös program nélkül. A tv-állvány pedig nagyon fontos elem, alapvetően tárolásra szolgáló tárgy, amelynek az elsődleges funkciója, hogy a televíziókészüléknek helyet adjon. Emellett persze - jellemzően - a nappali többi elemével harmonizáló stílusos bútordarab is.

 

Gyakorta egy szett szerves része, de akár lehet mobilis elem is. Ez persze kész haszon, mert ha még a teraszra is könnyedén kivihető a készülék, akkor a kellemes időben ott is élvezni lehet a műsorokat.

Milyen a jó tv-állvány a televízió tárolására

Többféle feladatot is elláthat

 

Sok tv-állványnak vannak polcai vagy rekeszei, esetleg fiókjai is. Ezek külön-külön nagyon hasznos elemek, hiszen további tárolóhelyeket biztosítanak a tulajdonosaik számára. Ide rengeteg mindent, többek között egyéb “kütyüket” is el lehet pakolni: játékkonzolokat, routert, set top boxot, távirányítókat vagy más elektronikai eszközöket.

Tok kell a mobilodhoz? Nézd meg itt! Tok kell a mobilodhoz? Nézd meg itt!

 

Az elektromos szerkezetek elektromossággal való táplálásához több kábelre is szükség van általában. Ezeket egy olyan praktikus tárolóbútor, mint a tv-állvány, segítségével láthatatlanná ugyan nem tehetjük, de az elrendezésük sokkal összeszedettebb és esztétikusabb lehet. Ezt segítik a speciális kivágások a modellek fal felőli oldalán.

 

A nappali szerves része volt és marad

 

A megfelelő magasságú tv-állványokkal a készülék az ideális magasságba kerül, ami a legjobb látószöget biztosítja így a nézők számára. Sokkal kényelmesebb és kellemesebb lesz így bármelyik közös tévézős program.

 

Mára persze már átalakultak a képi információk fogyasztásának szokásai, megjelentek az okos tv-k internetkapcsolattal, amelyeken már több alkalmazás is futhat. És persze az is előfordul nagyon gyakran, hogy már nem is a klasszikus tv-állvány ad alátámasztást a készüléknek.



Sokszor az a falon lóg, mint egy festmény vagy fotó, de a jó térkihasználás és a plusz pakolófelület kényelme miatt ez a népszerű és hasznos bútordarab továbbra is használatban marad.

 

A butorpiac.hu kiváló fiókos, klasszikus és fa tv-állvány kínálatában mindenki megtalálhatja a saját igényeinek tökéletesen megfelelő modellt, ami az adott tér adottságainak és stílusának megfelelő. Keresse meg az Ön szobájába legmegfelelőbb darabot és élvezze a jó programokat!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei