Miért érdemes helyi állásoldalakat választani hirdetőként?

2023.12.19
Címkék:

A helyi állásoldalak népszerűsége több mindenből is adódhat, és persze vannak olyanok is, melyek nem tudják felvenni a versenyt a nagyobbakkal.

De az biztos, hogy ha megtaláljuk azokat a felületeket, amit a munkavállalók is előszeretettel használnak, akkor könnyebb dolgunk lesz a toborzás során.

 

A helyi állásoldalak pont ott vannak, ahol lenniük kell

 

Ez azt jelenti, hogy amikor online valaki rákeres egy adott város munkalehetőségeire, akkor szinte biztos, hogy ezekre az oldalakra rá fog találni. Ennek az az oka, hogy jól pozicionáltak, ugyanis egy adott település, régió vagy vármegye munkáit kínálják. És ha ezt keresik az emberek, akkor ezt is fogja számukra kidobni a kereső.

 

Ott van például az IT-Nav Hungary honlapja, amit böngészve könnyen rá fogunk jönni, hogy nekik milyen stratégiával sikerült elérniük, hogy első helyeken jelenjenek meg a keresésekben. Ők kiválóan választottak domainnevet. Településenként (igen, több száz darab) portált hoztak létre úgy, hogy az oldalak címében az adott település neve, illetve mellette az “állás” szó található meg. Például pecsallas.hu vagy gyorallas.hu, és még sorolhatnánk. Nagyszerű megoldás SEO szempontjából, melyet meghálálnak a keresők.

 

Aki Békéscsabán lakik, az elsősorban az ottani munkákat fogja keresni, de ugyanez igaz a nagykanizsaiakra is és bármely egyéb nagyobb város lakóira. Mi, magyarok alapvetően nem szeretnénk költözni a munkánk miatt, hacsak nem muszáj, de még akkor sem szívesen. Épp ezért kutatnak olyan sokan elsősorban a helyi lehetőségek után.

 

Miért érdemes helyi állásoldalakat választani hirdetőként?

Van blog az oldalon?

 

Ha megnézzük az Itnav állásoldalait, akkor láthatjuk, hogy sok hasznos információval rendelkeznek a blogbejegyzéseik által. Ezek a felületek arra nagyon jók, hogy visszatérő olvasókat toborozzanak. Olyanokat, akik munkát keresnek, de elsőre még nem találták meg a számukra megfelelő lehetőséget. Vagy épp meglett volna, de nem sikerült túljutniuk a kiválasztási folyamat valamelyik lépcsőjén.

 

Az ilyen munkakeresőknek nagy segítséget jelentenek a különböző tippek, javaslatok, melyekkel könnyebben és hatékonyabban fel tudnak készülni egy-egy interjúra, vagy amik segítségével jobbá válik az önéletrajzuk. De a munkaerőpiaci hírek is hasznosak lehetnek bármely alkalmazott számára.

 

Ha erre odafigyel egy lokális oldal üzemeltetője, akkor ezzel is rengeteg látogatót tud bevonzani vagy újra odavonzani. Ez pedig ismételten nagyon jó egy munkáltató, egy álláshirdető számára is.

 

Hirdetési lehetőségek

 

Amikor biztosra akarunk menni a toborzás során, akkor jellemzően használnunk kell az oldalak által nyújtott hirdetési lehetőségeket is. Ezzel tudunk mindig szem előtt maradni, főleg a nagy számú állásajánlatok mellett. De így tudunk például közvetlen azok e-mail fiókjába is bekerülni, akik érdeklődnek az olyan pozíciók iránt, amilyet mi is kínálunk.

 

Ha egy helyi állásoldal megfelel a fentieknek, akkor nem kérdés, hogy érdemes-e ott hirdetni, vagy sem. Mindenképp élnünk kell egy ilyen lehetőséggel, ha gyorsan szeretnénk betöltetni egy-egy pozíciót.

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei