Megvan a Samsung fontos dátuma

2017.07.21| Phone Arena

A nagyobbik dél-koreai gyártó augusztus 23-án rántja le a leplet a Samsung Galaxy Note 8 okostelefonról.

A kiadott Samsung Unpacked meghívó teljesen egyértelművé teszi, hogy a New Yorkban, augusztus 23-án megrendezésre kerülő eseményen a Note 8 lesz a főszereplő. Nem véletlen, ha ismerős a dátum, ugyanis pont múlt héten mondta ugyanezt egy megbízhatónak ítélt koreai forrás a bejelentéssel kapcsolatban. Érdemes megnézni a meghívón látható telefon sziluettjét, benne az S Pen formáját és kérdés sem marad.

Megvan a Samsung fontos dátuma

A Samsung Galaxy Note 8 igencsak méretes 6.3 colos, 18.5:9 képarányú Super AMOLED panellel, piac függően Qualcomm Snapdragon 835 vagy Exynos 8895 chipsettel, valamint 6 gigabájt RAM-mal érkezik. A hátlapon dual kamera foglal helyet, a specifikációban pedig S Pen és egy 3300 mAh-s akkumulátor is található. Úgy tűnik, az ujjlenyomat-olvasó a hátlapra kerül, akárcsak a Samsung Galaxy S8 és a Samsung Galaxy S8+ esetében, ám annyi frissítéssel, hogy az említett két telefonnál a szkenner rögtön a kamera lencse mellett található, ez rendkívül unpraktikus, azonban a Note 8-nál a LED vakut a kamera és az olvasó közé helyezték, így védve a véletlen ujjlenyomatoktól a kamera lencséjét.

Illik hozzá egy tok? Rendeld meg most! Illik hozzá egy tok? Rendeld meg most!

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei