Mégsem törhetetlen a törhetetlen kijelző

2017.08.01| Phone Arena

A Moto Z2 Force Edition elvileg törhetetlen kijelzőjét gond nélkül meg lehet karcolni.

Manapság a legfontosabb egy-egy új telefon vásárlásánál a legtöbb ember számára, ha gyorsan lemerül az akkumulátor, nincs térerő, nincs Wi-Fi jelerősség, illetve ha leejti a készüléket és az összetörik. Főleg a mai trendeknek megfelelő üveg és fém készülékházak rendkívül törékenyek. A Moto Z Force volt az első olyan készülék, amely ránézésre nem mondott semmi extrát, ám valójában számos dobásteszten sem tört össze a megjelenítő. Ennek megfelelően érkezett nemrég a Moto Z2 Force Edition, a jelenlegi egyetlen csúcsmodell, állítólag szintén ütésálló a megjelenítővel, a ShatterShield név is erre utal.

Mégsem törhetetlen a törhetetlen kijelző

Ennek ellenére sajnos a karcokat viszont gyűjti, gyakorlatilag pillanatok alatt megkarcolható a kijelző akár a köröm hegyével is. A rossz hírt az Android Police közölte olvasóival, ők már mindössze néhány nap után tapasztalták a hibát, bár a teszt modell javarészt az asztalon vagy zsebben volt, nem vetették alá tesztnek. Tény, hogy a ShatterShield kijelző nem üvegből készült, hanem műanyagból, de nem illik néhány nap után durván leharcoltnak kinéznie.

A Motorola hivatalos közleménye szerint mindenképpen célszerű kijelzővédő fóliát használni és ezt kifejezetten ajánlják is. A problémás eset szerintük azért következhetett be, mert a tesztelők korai szériás példányokat kaptak, amelyek még nem tökéletesek, azonban a ShatterShield megjelenítő tudása egyezni fog a tavalyi sikermodellével. Továbbá azt is kiemelték, hogy a törésmentes kijelző nem egyenlő a karcmentességgel.  

 

 

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei