Megjelent a Xiaomi Mi Pad 2 tablet QHD felbontással

2015.11.24| Phone Arena

A kínai gyártó bemutatta a két év óta várt vérfrissítést, amely a Xiaomi Mi Pad utódja lehet, ezt Mi Pad 2 néven ismerhettük ma meg. A táblagép igen vékony és bitang olcsó.

A Xiaomi Mi Pad 2 leginkább az előd modell ráncfelvarrásának mint igazán komoly upgrade-nek mondható. A Mi Pad 2 burkolata fém, különlegesség továbbá a MIUI felhasználói élmény, amely mögött hatalmas fejlesztői és támogató közösség áll. A kijelző maradt 7.9 colos, QHD felbontású, 326ppi pixelsűrűséggel. Az Android rendszer alatt a 14nm-es Intel Atom X5-Z8500 processzor dolgozik négy maggal, maximum 2.2 gigahertzes órajellel, ehhez két gigabájt RAM tartozik, valamint 16 vagy 64 gigabájt belső tárhely. A 6010 mAh-s akkumulátor támogatja a gyorstöltést és egyetlen feltöltéssel akár 12 óra online videonézést is biztosíthat, kamerából pedig egy nyolc és egy öt megapixeles áll rendelkezésre.

A Xiaomi Mi Pad 2 háromféle változatban lesz megvásárolható. A 16 gigabájtos változatért a távol-keleti országban 156 dollárt kérnek el, a 64 gigabájtosért 200 dollárt, valamint emellett elérhető a 64 gigabájtosból Windows 10 rendszert futtató változat is, ez is 200 dollárt ér a gyártó szerint. Sajnos, ahogy a legtöbb Xiaomi készülék, egy darabig biztos, hogy nem lesz beszerezhető Kínán kívül máshol.



További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

2026.06.30
| Phone Arena
A One UI 9 érkezése új mesterséges intelligencia-funkciókat és továbbfejlesztett kezelőfelületet hoz, azonban több korábbi csúcskategóriás és középkategóriás Galaxy készülék számára ez lesz az út vége.
iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

2026.06.29
| Phone Arena
A szeptemberi eseményen az iPhone 18 Pro modellek mellett a régóta pletykált hajlítható iPhone Ultra is bemutatkozhat, miközben az áremelésekről szóló találgatások továbbra is beárnyékolják a rajtot.
Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

2026.06.14
| Android Police
Sok felhasználó külön alkalmazásokra esküszik, pedig az Android már évek óta olyan intelligens funkciókat kínál, amelyek maguktól dolgoznak a háttérben.
Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

2026.05.29
| 9to5Mac
Az Apple közelgő rendszerfrissítése minden eddiginél jobban az AI-ra építhet, ami sok régebbi iPhone tulajdonost válaszút elé állíthat.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei