Március 19. az alvás világnapja

2021.03.13| (x)

Az alvás kritikus fontosságú a fizikai egészségünk és az immunrendszerünk hatékony működése szempontjából.

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

Ha eleget és megfelelő minőségben pihenünk, az egyúttal nagyban hozzájárul érzelmi egészségünkhöz is, így nagyobb eséllyel kerülhetjük el a stresszt, a depressziót és a szorongást. A pandémia alatt végzett egyes kutatások közben arra hívják fel a figyelmet, hogy megnövekedett a képernyő előtt töltött óráink száma, míg az alvásé csökkent.

Pedig a túl sok képernyőidő – különösen, ha késő este történik – káros hatással lehet az alvásunkra. Nemcsak az agyat készteti az ébrenlétre, de a kijelzőkből érkező kék fény elnyomja a melatonin hormon termelését a szervezetünkben, ami épp az elalvás segítését szolgálja. Ez az elektronikai eszközeink és a LED-fényforrások által kibocsátott fénytípus rövidtávon koncentrációvesztést, fáradékonyságot és fejfájást okozhat, de hosszabb távon más egészségügyi kockázatok is jelentkezhetnek. Éppen ezért érdemes a képernyővel rendelkező eszközeink esetében csökkenteni a használati időt, illetve megelőző lépéseket tenni.

Televízió

A televíziók esetében nagyon fontos a kijelzőtípus. Az sem mindegy, hogy mennyire éles és milyen minőségű kép megjelenítésére képes, valamint mennyi kék fényt bocsájt ki. Az LG OLED paneljei például a világ egyik vezető műszaki minősítő intézetének számító német TÜV Rheinland szigorú tesztjén érdemelték ki a „szemkímélő kijelző” minősítést, mivel nagyjából feleannyi kék fényt bocsátanak ki, mint egyes hasonló, csúcskategóriás LCD tévék, ráadásul ezeken az OLED-paneleken vibrálás is alig tapasztalható.

Március 19. az alvás világnapja

Okostelefon

A legtöbb ember még alvás előtt is az okostelefonjába bújik, híreket olvas, játszik, vagy üzeneteket ír. A pihentető alvás szempontjából ez a legrosszabb rutin, 1-2 órával lefekvés előtt ezért már érdemes elrakni az eszközt annak érdekében, hogy emelkedhessen az elalvásért felelős melatonin hormon szintje.

Emellett számos mobilon elérhető a kékfényszűrés-funkció, ezt általában night shift, azaz éjszakai mód vagy komfort nézet néven találjuk meg a kijelzőbeállítások között. Ha nincs a telefonunkon ilyen funkció, egy kifejezetten erre a célra fejlesztett alkalmazás, például a Twilight lehet segítségünkre.

Tablet

Az okostelefonunkhoz hasonlóan a legtöbb tableten is megtaláljuk a night shift módot és erre az eszközre is letölthetünk ingyenes applikációkat, azonban ha biztosra akarunk menni, simítsunk kékfényszűrő fóliát a képernyőre. Ha az olvasólámpa fényénél nyomkodjuk a táblagépet és nem teljes sötétségben, azzal is sokat tehetünk azért, hogy kíméljük a szemünket. Az eszközökben általában van automatikus fényerőszint szabályozó funkció, de ha úgy érezzük, hogy szemünk erőlködik, állítsuk be magunk manuálisan.

Monitor

Míg a mobilt, a tabletet és a tévét jellemzően hosszabb-rövidebb megszakításokkal használjuk, a monitort hosszú órákon keresztül, folyamatosan és közelről nézzük, különösen a karantén alatt. Éppen ezért itt is fontos, hogy a fényerőt és a kontrasztot megfelelően állítsuk be: a túl sötét képernyő ugyanis pont olyan fárasztó lehet a szemnek, mint a túl erős fény.

Az ingyenes kékfényszűrő alkalmazások, mint például a f.lux már asztali számítógépre és laptopra is elérhetők. A fólia ebben az esetben nem jó választás, mert a munka során néha fontos lehet, hogy az eredeti színeket lássuk. Monitor előtt ülve a legjobb választás egy dioptria nélküli kékfényszűrő szemüveg lehet, amit már bármelyik optika kínálatában megtalálhatunk.

 

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Lemásolják a Samsungot? Már jön a privacy kijelző más Android csúcsmodellekbe is

Lemásolják a Samsungot? Már jön a privacy kijelző más Android csúcsmodellekbe is

2026.02.23
| 9to5Google
A Galaxy S26 Ultra új Privacy Display kijelzője teljesen új szintre emelheti a mobilos adatvédelmet – és már idén több androidos csúcstelefonban is feltűnhet.
Apple-hatás a Samsungnál? Jön a fejmozdulatos fülhallgató

Apple-hatás a Samsungnál? Jön a fejmozdulatos fülhallgató

2026.02.23
| 9to5Google
A Samsung Galaxy Buds 4 Pro fejmozdulatos vezérlést és új gesztusfunkciókat hozhat – és ezzel egyértelműen az Apple babérjaira tör.
Samsung One UI 9 (Android 17): mely Galaxy készülékek kaphatják meg az új rendszert?

Samsung One UI 9 (Android 17): mely Galaxy készülékek kaphatják meg az új rendszert?

2026.02.16
| Sammyfans
Közeleg az Android 17 alapú frissítés – mutatjuk, mire számíthatnak a Galaxy telefonok és tabletek tulajdonosai.
Már gyártják az iPhone 18 Pro-t – de még meglepetést tartogathat az Apple

Már gyártják az iPhone 18 Pro-t – de még meglepetést tartogathat az Apple

2026.02.23
| 9to5Mac
Az iPhone 18 Pro már elérte a tesztgyártási fázist – miközben az Apple állítólag még egy kulcsfontosságú döntés előtt áll.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei