Kiugró növekedés a karácsonyi adatforgalomban

2014.12.31| Vodafone

Vodafone: 30 éve a világban, 15 éve Magyarországon - A mobilfónia 30 éves fejlõdése, és ahogy mindezt a gyerekek látják.

2014. december 24. és 26. között az okostelefonok és táblagépek segítségével elküldött sok millió különbözõ internetes üzenet mellett nagyon sokan a hagyományos módon üdvözölték ismerõseiket, rokonaikat, barátaikat, így közel 72 ezer MMS-t, és 7 millió SMS-t küldtek, valamint 9,3 millió hívást indítottak. Az egy évvel korábbihoz képest az SMS-ek száma 3 százalékkal csökkent, az elküldött MMS üzenetekben azonban 1 százalék, a hanghívások esetében pedig több mint 8 százalékos növekedés tapasztalható, vélhetõen az egyre népszerûbb, a korlátlan hívásokat lehetõvé tevõ csomagoknak köszönhetõen. A mobilinternet-forgalom ugyanebben az idõszakban 50%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Az adatforgalom kiugró növekedése és ezzel egyidejûleg az elküldött sms-ek számának csökkenése egyértelmûen megmutatja, hogy a pár éve még egyeduralkodó szöveges üzenetekbe foglalt jókívánságok helyét ünnepek idején is mindinkább átveszi az online és social média felületeken zajló kommunikáció.

Kiugró növekedés a karácsonyi adatforgalomban

Ma a korlátlan csomagok, a folyamatos elérhetõség és a szinte bárhol rendelkezésre álló szélessávú hálózatok korában talán már nem is emlékszünk, hogyan kommunikáltunk a múltban, akár csak 30 éve is. Akkoriban még hírét sem hallottuk a mobiltelefonnak, s kimondottan szerencsésnek számított az a magyar család, amelynek otthonában, vagy a családtagok munkahelyén akadt vezetékes telefon. A Vodafone anyavállalata szinte napra pontosan 30 éve, 1985. január 1-jén kapcsolta fel Anglia elsõ mobil hálózatát, akkor még mindössze 4 bázisállomással. A hálózatot élõben elsõként Michael Harrison, a Vodafone akkori elnökének, Sir Ernest Harrisonnak fia tesztelte, miután titokban eltávozott a család Újévi partijáról és pontban éjfélkor, a londoni Parlament térrõl hívta fel édesapját, hogy Boldog Újévet kívánjon. A történelmi telefonhívást egy 5 kg súlyú hordozható Vodafone VT1 telefonról indította.

Az elsõ nemzetközi roaming hívásra 23 évvel ezelõtt került sor, és 1993-ban indult hódító útjára az SMS, amikor Neil Papworth rövid szöveges üzenetben kívánt Boldog Karácsonyt barátjának, a Vodafone-nál dolgozó Richard Jarvisnak. Innen már csak alig 4 év kellett ahhoz, hogy Philippe Khan elküldhesse mobiltelefonjáról az elsõ fényképet a Vodafone hálózatán keresztül. A képen Philippe Khan újszülött kislánya volt látható, aki ma alighanem a lehetõ legtermészetesebb módon, okostelefonján keresztül tartja barátaival a kapcsolatot. Az okostelefonok és közösségi média világában született gyermekek el sem tudják képzelni, hogy az elsõ mobiltelefon mindössze 30 éves. A mobilkommunikáció elõtti világot „fekete-fehérnek” képzelik, amelyben postagalambok segítségével üzentek egymásnak a távollévõk. Nézze meg, mit gondolnak a mai gyermekek az elsõ mobiltelefonokról, a mobilkommunikáció elõtti világról, és a mobilkommunikáció jövõjérõl!

20 érdekesség a mobilfónia elmúlt 30 éves történetébõl

1. Az elsõ kereskedelmi célú mobil telefonhívás

Az Egyesült Királyságban az elsõ kereskedelmi célú mobil telefonhívást 1985. január 1-jén indították. Ma a britek naponta több mint 132 millió mobilhívást bonyolítanak.

2. Az elsõ mobillal készített fénykép

Philippe Kahn küldte el 1997-ben az elsõ, újszülött kislányáról készült fényképet mobiltelefonján,

3. Az elsõ Boldog Karácsonyt kívánó SMS

22 esztendõvel ezelõtt, az akkor épp 22 éves Neil Papworth kívánt a világon elõször boldog Karácsonyt SMS-ben barátjának, a Vodafone-nál dolgozó Richard Jarvisnak.

4. Mobil játékok

Az elsõ, mobiltelefonra készített játék a Tetris volt, amely 1994-ben jelent meg a Hagenuk MT-2000-es modellen. Az okostelefon tulajdonosok ma átlagosan idejük 27 százalékát töltik játékokkal.

5. QR kódok

Az elsõ QR (Quick Response) kódot 1994-ben készítették. A kód beolvasására a legtöbb mobiltelefon képes. A QR kód segítségével weboldalakra, vagy speciális ajánlatokra lehet elvezetni az érdeklõdõket.

6. Zene és mobiltelefon

Az elsõ MP3-mal felszerelt mobiltelefont 2000-ben mutatták be 64 MB-es memóriával.

7. Az elsõ mobil hálózat egy hátizsákban

A 2014 évi Mobil Világkongresszuson mutatta be a Vodafone Alapítvány az Instant Network Minit, a mindössze 11 kg súlyú hordozható mobilhálózatot. A hálózat kevesebb mint 10 perc alatt üzembe helyezhetõ, és egy esetleges katasztrófa esetén bármikor bevethetõ.

8. Az elsõ hívás az Everest csúcsáról

Az angol felfedezõ, Daniel Hughes bonyolította az elsõ videóhívást az Everest csúcsáról 2013. május 19-én, elérve ezzel a mobil innováció szédítõ magaslatait.

9. Az elsõ csoportos selfie az Oscar Gálán

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

Ellen DeGeneres amerikai komika készítette a legelsõ selfie-t az Oscar Gálán, amely a Twitteren minden idõk legtöbbet megosztott képévé vált. Egy 2013-as kutatás kimutatás szerint a britek havonta 35 millió selfie-t készítenek.

10. Az elsõ mobil videó hívás

Az elsõ mobil videó hívást 1999-ben bonyolították Japánban.

11. Az elsõ mobiltelefon egy világsikerû mozifilmben

Az elsõ hollywoodi kasszasiker, amelyben szerepet kapott egy mobiltelefon, a Halálos fegyver (Lethal Weapon) volt 1987-ben.

12. Mobil nyelv – LOL!

Az SMS nyelv a hétköznapi angol részévé vált, akár szeretjük, akár nem. Idõsebbek és fiatalabbak is egyre gyakrabban használják. A LOL 1989-ben már bekerült az angol szótárakba.

13. Az elsõ letölthetõ csengõhang

Csengõhangot 1998-ban, Finnországban töltöttek le elõször, utat nyitva olyan ikonikus dallamoknak, mint például a ’Crazy Frog’.

14. Hangposta

1986-ban jelent meg az elsõ mobiltelefon, amely hangposta funkcióval rendelkezett.

15. Az elsõ beépített antennás mobiltelefon

Az 1998-ban debütáló Nokia 8810 volt az elsõ mobiltelefon, amely külsõ antenna nélkül mûködött. Ez az apró újítás hatalmas elõrelépést jelentett, nem csupán esztétikusabbá, de jóval könnyebben hordozhatóvá váltak a mobiltelefonok.

16. Mobil szolgáltatás a La Manche csatorna alatt

2014 januárjától a La Manche alatti Csalagút teljes hosszában van mobil és mobilinternet lefedettség.

17. Az elsõ augmented reality

Az elsõ augmented reality alkalmazás a 2009-ben iPhone-ra fejlesztett, Párizs nevezetességeit bemutató virtuális városnézõ applikáció, a ma is igen népszerû Metro Paris Subway.

18. Az elsõ Bluetooth headset

2000-ben jelent meg az elsõ Bluetooth headset, lehetõvé téve, hogy vezetékek, és a kezünk használata nélkül kommunikáljunk.

19. Vezeték nélküli töltés

A vezeték nélküli töltés technológiát 2012-ben mutatta be a Nokia.

20. Fotók az elsõ telefonokról



messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.
Régebbi csúcsmodellekre már március végén érkezik a One UI 6.1

Régebbi csúcsmodellekre már március végén érkezik a One UI 6.1

2024.03.16
| SamMobile
A Samsung megerősítette, hogy a One UI 6.1 még ebben a hónapban megjelenik néhány telefonra és tabletre.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Egyre felkapottabb a használt mobiltelefonok vásárlása! Te már vettél használt telefont?


nem, még soha
még nem, de tervezem
igen, volt már, hogy vettem használt mobilt
igen, mindig használt mobilokat használtam



Korábbi szavazások eredményei