Késik és igen drága lesz a Nokia kommunikátor

2010.11.25
Címkék:

A finn gyártó Nokia E7 készüléke, amely a régi, nagy sikerű kommunikátorok utódja lenne, most több sebből is vérzik.

A finn gyártó Nokia E7 készüléke, amely a régi, nagy sikerű kommunikátorok utódja lenne, most több sebből is vérzik. Alig két hete erősítette meg a Nokia, hogy a QWERTY billentyűzetes E7 decemberben mutatkozik be, így még az ünnepek előtt elérhető lesz. Ennek ellentmond egy brit online nagykereskedő, aki szerint a Nokia E7 mobilokat csak január 11-i kiszállítással lehet berendelni.

Az Expansys információ szerint január 10-én kerül csak hivatalosan boltokba a telefon. A telefon ára csak rátesz még egy lapáttal, hiszen 695 eurót kóstál a Nokia E7, amely átszámítva mintegy 191 ezer forint, tehát hazánkban gond nélkül kettessel kezdődik majd az összeg.

Késik és igen drága lesz a Nokia kommunikátor

A Nokia egyelőre nem reagált a hírre, így még az is elképzelhető, hogy a szolgáltatókhoz tényleg megérkezik decemberre a telefon és csak a kártyafüggetlen változatokat nem lehet megvásárolni jövő év elej előtt. Ezzel együtt érdekes a hír, elvégre a brit online kereskedésekben is ugyanúgy köthetők hűségszerződések, nem csak független mobilok kaphatók.



További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

2026.08.09
| Android Police
Bár a Google mindkét alkalmazást birtokolja, még mindig nyomós okunk van mindkettőt feltelepíteni.
Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

2026.08.29
| Android Police
A Google Maps az elmúlt években sokat fejlődött, és több, korábban kizárólag a Waze-re jellemző funkciót is átvett. Ennek ellenére a közösségi jelentések, a járműspecifikus beállítások, az agresszívebb útvonal-optimalizálás és a szórakoztató extrák terén továbbra is vannak olyan területek, ahol a Waze nehezen verhető.
iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

2026.08.04
| 9to5Mac
Az iPhone 18 Pro bemutatója már a küszöbön áll, és minden jel arra utal, hogy az Apple három olyan fejlesztést is megvalósít, amelyekre a felhasználók évek óta várnak.
A One UI 9.5 végre elhozza a régóta várt alkalmazás zárat a Galaxy készülékekre

A One UI 9.5 végre elhozza a régóta várt alkalmazás zárat a Galaxy készülékekre

2026.08.15
| SamMobile
A Samsung új funkciója külön jelszó helyett a telefon meglévő feloldási módját használná, így egyszerűen levédhetők lennének az érzékeny alkalmazások és játékok.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei