Kedden debütál a csúcs Nokia 9

2018.08.17| Phone Arena
Címkék:

Nokia 9

,

meghívó


A Nokia a „legjobban várt okostelefont” mutatja be augusztus 21-én, kedden.

A HMD Global a Nokia Twitter oldalára tette ki a meghívót, amelyben az egyik legjobban várt telefonként aposztrofálja az érkező készüléket, ez az új zászlóshajó Nokia 9 lesz. A modell a konkurenciával egyező, Snapdragon 845 processzorral, valamint OLED kijelzővel mutatkozik be, hogy reális ellenfele lehessen a Samsung Galaxy S9 és az Apple iPhone X telefonoknak.

Amit a rajongók várnak, az a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó, ez egyelőre csak néhány mobilban található meg, így nem reális a Nokia 9-ben való megjelenés, ám ha meglépi a cég, az nagyot szólna más gyártók értékesítési adataiban is, hiszen a felhasználók a mai napig nem barátkoztak meg a hátlapi ujjlenyomat-szkennerrel.

Kedden debütál a csúcs Nokia 9

A Nokia 9 ütőkártyája a pletykák szerint a kamera lesz, hiszen csúcsmobilhoz ugyanilyen kategóriájú fotók dukálnak. Az egyelőre nem ismert, hogy a megszokott dual vagy tripla megoldást alkalmaz a gyártó a 9 esetén, kedden kiderül. A HMD Global meglepően jól titkolja a Nokia 9 tudását, az azonban biztos, hogy letisztult Android rendszert kapunk.

 

 

Telefonguru Shop – nézd meg az ajánlatokat! Telefonguru Shop – nézd meg az ajánlatokat!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Ezt a 38 alkalmazást törölje mobiljáról azonnal!

Ezt a 38 alkalmazást törölje mobiljáról azonnal!

2023.04.29
| Phone Arena
Két héttel ezelőtt derült ki 60 alkalmazásról, amelyek összesen több mint 100 millió Google Play letöltéssel rendelkeznek, és amelyekről kiderült, hogy a felhasználó engedélye nélkül tolnak invazív hirdetéseket, és rengeteg érzékeny információt gyűjtenek. Itt van újabb 38.
Adategyeztetés online a Vodafone-nál

Adategyeztetés online a Vodafone-nál

2017.06.07
| Vodafone
Már a Vodafone-nál is elérhető a prepaid SIM kártyák online adategyeztetése
Hoppá: letölthető a Facebook Home!

Hoppá: letölthető a Facebook Home!

2013.04.08
| MoDaCo
A Facebook Home kezelőfelület négy nappal a hivatalos debütálás előtt kipróbálható (saját felelősségre).
A legjobb telefonok játékhoz

A legjobb telefonok játékhoz

2022.11.04
Ha szeretünk telefonon, utazás vagy éppen várakozás közben játszani, akkor mindenképpen egy játékokra megfelelően optimalizált készülékre van szükségünk.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei