Kacsa vagy sem? AMOLED kijelzővel jöhet az iPad 3

2011.05.27
Címkék:
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

Beszállítót válthat az Apple az iPad 3 internettáblára vonatkozóan.

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

Beszállítót válthat az Apple az iPad 3 internettáblára vonatkozóan. Tim Cook, a cég vezetője ugyanis a napokban Dél-Koreába utazott, hogy egyeztetéseket folytasson a beszerzések kapcsán. A pletykák szerint a Samsunggal is leült tárgyalni, méghozzá az AMOLED megjelenítőkkel kapcsolatban – egyéb alkatrészeket már évek óta szállít a dél-koreai cég egyébként az Apple-nek, ám a cég egyelőre LCD kijelzőket használ minden iKészülékébe. Már régebb óta pletykálták, hogy talán AMOLED kijelzőre válthat az Apple, azonban nem tudjuk megerősíteni ezt a hírt biztosra.

Ennek egyik oka, hogy a Samsung még saját magának sem készített megfelelő méretben és felbontásban nettáblában használható kijelzőt ezzel a technológiával, a legnagyobb, szériában gyártott megjelenítő ugyanis a 4.3 colos Samsung i9100 Galaxy S II-ben található. Tovább hátráltathatja a tárgyalásokat, hogy az Apple épp beperelte a Samsungot, mivel szerintük a Galaxy S sorozatnál egyszerűen lemásolták az iPhone modelleket külső tekintetében.

Kacsa vagy sem? AMOLED kijelzővel jöhet az iPad 3



Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

2026.08.09
| Android Police
Bár a Google mindkét alkalmazást birtokolja, még mindig nyomós okunk van mindkettőt feltelepíteni.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

2026.08.29
| Android Police
A Google Maps az elmúlt években sokat fejlődött, és több, korábban kizárólag a Waze-re jellemző funkciót is átvett. Ennek ellenére a közösségi jelentések, a járműspecifikus beállítások, az agresszívebb útvonal-optimalizálás és a szórakoztató extrák terén továbbra is vannak olyan területek, ahol a Waze nehezen verhető.
iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

2026.08.04
| 9to5Mac
Az iPhone 18 Pro bemutatója már a küszöbön áll, és minden jel arra utal, hogy az Apple három olyan fejlesztést is megvalósít, amelyekre a felhasználók évek óta várnak.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei