iPhone SE 2

Jön, jön, jön… az iPhone 9!

2019.12.10

Az Apple következő okostelefonja az iPhone 9 lesz. Nem, nem vicc és nem tévedés.

Valamikor 2020 első negyedévében az Apple bejelenti új mobilját, amely a korábbi pletykákban az iPhone SE 2 nevet viselte. Nemrég kiderült, másként ismerjük majd meg a rég várt újdonságot. Az Apple iPhone SE, az eredeti modell még 2016 márciusában mutatkozott be, az utód négy évre rá érkezik. Akkor az éppen fél éve piacon lévő, 4.7 colos iPhone 6s mellé került kompakt mobilként és főként azokat megcélozva, akiknek túl drága volt a mindig csúcsot képviselő aktuális iPhone.

Így tehát a cég fogta az egy évvel korábbi iPhone 5s burkolatát, beletette az A7 SoC helyére az A9 chipsetet, megduplázta a memóriát 2 gigabájtra, majd a 8 megapixeles hátlapi kamerát 12 megapixelesre cserélte, valamint 3.4%-kal megnövelte az akkumulátor kapacitását, egészen pontosan 1624 mAh-ra, és kész is lett az iPhone SE. A telefon kétféle változatban volt elérhető, a 16 gigabájtos 399, a 64 gigabájtos 499 dollárba került a tengerentúlon. Egy évvel később ezeket a cég megszüntette és helyettük 32, illetve 128 gigabájt tárhellyel forgalmazta tovább az iPhone SE-t, amely főleg a fejlődő országokban elképesztően nagy sikert aratott.

Tavaly év elején kezdődött a pletyka komolyabban, miszerint az Apple az iPhone SE utódján dolgozik ugyanolyan méretben, ám már Face ID-val és TrueDepth kamerával, gyakorlatilag az Apple iPhone X mini változataként is lehetett volna rá tekinteni, azonban mégis félretették a projektet. Most újra felkapott lett az iPhone SE 2 téma. A friss hírek szerint iPhone 8 dizájn, ám idei, A13 Bionic chipset várható, a kijelző marad 4.7 colos, 750×1334 pixel felbontású. A RAM 1 gigabájtról 3 gigabájtra hízik, az ár viszont baráti, a 64 gigabájtosért 399, a 128 vagy 256 gigabájtosért 499 dollárt kér el a piacra kerülés után a vállalat. A hírek szerint Touch ID lesz, azonban a 3D Touch kimarad költségcsökkentés miatt a funkciók közül.

A japán Macotakara úgy fogalmazta meg, hogy az iPhone SE utódja valójában egy iPhone 8 burkolatba bújtatott iPhone 9 lesz. Ming-Chi Kuo úgy tudja, az Apple 30-40 millió példányt szeretett volna eladni az újdonságból jövőre, azonban már most finomították 20-30 millióra a prognosztizálást.

Ez a 2021-re prognosztizált full-screen iPhone SE 2 látványterve

Miután egy budge mobilról van szó, 5G-ről nem is érdemes álmodozni, erre a 2020 őszén érkező zászlóshajók lesznek csak képesek.  Az iPone 12 Pro 6.1 colos OLED kijelzővel, tripla kamerával, Time of Flight szenzorral és 5G-vel érkezik szeptemberben. Az iPhone 12 Pro Max annyiban különbözik, hogy a panel képátlója 6.7 col és az akkumulátor kapacitása nagyobb. Az iPhone 12 Plus/Max egyezik az iPhone 11-gyel, tehát dual hátlapi kamera, viszont OLED kijelző várható és 5G hálózati támogatás. Aki a legkisebb méretű iPhone-t keresi jövőre, annak az iPhone 12-t kell várnia, 5.4 collal.

Bármennyire is hihetetlennek tűnnek a fenti információk, muszáj elhinni őket, hiszen a forrás Ming-Chi Kuo, aki a legmegbízhatóbb híreket hozza előzetesen mindig és egyben kiváló Apple elemző. Csak egy példa: még 2017-ben, hét hónappal az Apple iPhone X, iPhone 8 és iPhone 8 Plus bejelentése előtt megmondta a három modell kijelző méretét.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Árukereső
Xiaomi Mi Note 10 128GB 6GB RAM
Xiaomi Mi Note 10 128GB 6GB RAM
EUmobil 138 990 Ft
Telefonkirály 139 800 Ft
MobilEx Webáruház 140 805 Ft
Apple iPhone 8 Plus 64GB
Apple iPhone 8 Plus 64GB
EUmobil 185 380 Ft
TopMobil 185 390 Ft
UJGSM.HU A Mobiltelefon Futár! 185 480 Ft
Samsung Galaxy A10 32GB Dual A105
Samsung Galaxy A10 32GB Dual A105
FirstPhone.hu 41 500 Ft
BoltX 41 900 Ft
UJGSM.HU A Mobiltelefon Futár! 41 990 Ft


új
 APRÓHIRDETÉSEK

KERESÉS

TELEFONOK GYORSLISTA

Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére


Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót

SZAVAZÁS

Ön mennyi mobil adatot használ el egy hónapban?


csak wifin internetezek
1 GB alatt
1-2 GB
2 GB felett



Korábbi szavazások eredményei