iPhone XS és Max dobásteszt

2018.09.22| 9to5Mac

Avagy tényleg szinte törhetetlen az új iPhone-ok elő- és hátlapi üvege?

ÚJ! Tokok, üvegek, töltők a shopban! ÚJ! Tokok, üvegek, töltők a shopban!

 

Épphogy megvásárolhatták az első szerencsések az Apple iPhone XS és az Apple iPhone XS Max modelleket, máris letesztelték, hogy mit bírnak az üvegek, amiket annyira istenítettek a bejelentésen. Vajon tényleg erősebbek és ellenállóbbak az elődnél és a jelenlegi legjobbak a világon? A TechSmartt utánajárt.

Először az egyszerű, zsebből kiesést másolták le, nem túl meglepő, de karcmentesen túlélte az összes modell a kihívást. A második, fejmagasságból való leejtést az iPhone X nem tolerálta. Végül, de nem utolsósorban a 10 láb magasságból való esést prezentálták. Az iPhone X hátlapja teljesen összetört, az iPhone XS-en repedés sem keletkezett, viszont a Max kijelzője annyira megrongálódott, hogy működésképtelenné vált.

Kissé nehéz megerősíteni az állítást, miszerint az Apple-é a „legtartósabb üveg a világon”, annak ellenére, hogy egyértelműen látható fejlesztés, de az eredmények nagyon változatosak, így továbbra is maximum a szerencsén és a „jó” ejtési szögön múlik a telefonunk épsége.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei