HTC One műanyagból, ez az E8

2014.06.03| HTC

A tajvani gyártó ma hivatalosan is bejelentette a HTC One E8 modellt, amely egy One M8, kissé átszabott külsővel.

A tajvani gyártó ma hivatalosan is bejelentette a HTC One E8 modellt, amely egy One M8, kissé átszabott külsővel. A készüléket megismerhettük már One Ace néven is, ám a végleges név a HTC One E8 lett. A modell érdekessége, hogy az alumínium burkolatot költséghatékony műanyagra cserélték, ám a dizájn megmaradt, így az elegancia, a lekerekített szélek és sarkok is. Méreteiben is majdnem teljesen egyezik a One M8 és a One E8, mindössze a 9.4 mm áll szemben a 9.9-rel vastagság tekintetében. A fém leváltása súlycsökkentést is eredményezett, így az eredeti 160 grammról 145 grammra sikerült leszorítani az E8 tömegét.

Ami a tudást illeti, az 5 colos kijelzővel ellátott HTC One E8-ban a Snapdragon 801 processzor dolgozik, bár az nem tisztázott, hogy a 2.3 vagy a 2.5 gigahertzes verziót kapja. Ettől függetlenül adott lesz 2 gigabájt RAM, valamint 16 gigabájt belső tárhely, ez utóbbi microSD kártyával akár további 128 gigabájttal is bővíthető. A HTC One E8-ban is megtalálhatók lesznek az M8-ban is elérhető funkciók, úgymint a Motion Launch, a BoomSound előlapi dual hangszórók, ám egyedi újítás a Dual Curve Design, avagy az ergonomikus kialakítás, a Selfie Perfection és a dual SIM támogatás.

A HTC One E8 13 megapixeles kamerája BSI szenzorral, f/2.2 rekesszel és egy LED vakuval ellátott, a szelfik készítésében pedig az öt megapixeles előlapi kamera lesz segítségünkre, ez is BSI változat. Mindkét kamera 1080p felbontású videók rögzítésére alkalmas. A legfontosabb különbség még az M8 és az E8 között, hogy ez utóbbi elérhető lesz dual SIM változatban is, két nanoSIM befogadására képes. Mindkettő támogatja a négysávos GSM hálózatokat, a második SIM pedig négysávos 3G, HSPA+, valamint 4G/LTE képes is egyben. Az említett, támogatott LTE hálózat egyelőre a kínait jelenti. A HTC One E8 még ebben a hónapban elérhető lesz több országban fehér, szürke, kék és piros színekben.



Szilikontok, üvegfólia? Itt megtalálod! Szilikontok, üvegfólia? Itt megtalálod!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

2026.01.02
| 9to5Mac
Egy több mint hat éve iPadet fő számítógépként használó felhasználó szerint a 2025-ben megjelent iPadOS 26 az első frissítés, amely valóban új szintre emelte az iPadet, de nem kompromisszumok nélkül.
Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

2025.12.01
| Android Central
A gyártó világszerte bemutatta a Magic 8 Pro-t, de a sima Magic 8 sehol sincs – kérdés, hogy később érkezik-e, vagy kizárólag a kínai piacnak szánták.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei