Hogyan válasszunk mobiltelefont utazóknak?

2022.06.15
Címkék:
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

Egy új mobil vásárlása egyszerre izgalmas és nehéz feladat. A mai mobilok már nagyon sok mindent tudnak, és komoly kihívás lehet átgondolni, hogy a funkciók közül mire is van igazán szükségünk.

Ez természetesen nagymértékben függ attól is, hogy mi a hobbink, és a telefonáláson kívül mire szeretnénk még használni a telefont. Ha például sokat utazunk, akkor ennek megfelelően célszerű készüléket választani.

Hogyan válasszunk mobiltelefont utazóknak?

 

Mit kell tudnia egy utazó telefonjának?

Kiemelhetnénk, hogy legyen benne GPS, de az okostelefonok között ez ma már gyakorlatilag alap. A helymeghatározás segítségével a telefon nagy segítségünkre lehet, ha eltévedtünk, hiszen pillanatok alatt megtalálja, hol vagyunk, és a térkép segítségével hamar el is juthatunk oda, ahova szerettünk volna. Akár várost nézünk, akár a hegyekben szeretünk kirándulni, ez a funkció nagyon hasznos lehet.

Fontos ugyanakkor a strapabíróság, főleg, ha az utazás egyben túrákat is szokott jelenteni. Sajnos sok telefon nagyon könnyen megsérülhet, ezért olyat kell választanunk, ami egy kicsit tartósabb, nem törik össze az első leejtésnél. A legjobb mobiltelefonok összehasonlító tesztje megmondja, hogy mely telefonok mennyire bírják a gyűrődést extrém helyzetekben, ezt érdemes szem előtt tartani, amikor kiválasztjuk a következő befutót.

Hasznos appok a telefonra

A strapabíróság és néhány alap funkció megléte mellett egy telefon hasznosságát a rá letöltött applikációk nagymértékben emelhetik.

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

A már említett navigációs programok mellett hasznos lehet például, ha letöltjük az egyes légitársaságok alkalmazásait, illetve különböző busz és vonat társaságok menetrendjeit. A szállásfoglaló alkalmazások is jól jöhetnek, amikor ismét útra kelünk, ezeken keresztül általában még kedvezményre is tehetünk szert.

És természetesen ne feledkezzünk meg a kommunikációról sem, ami egy utazás során is nagyon fontos. A kommunikáció különböző formáit segítő appok is hasznosak lehetnek a mindennapokban.

Számos olyan applikáció is létezik, amik kifejezetten utazóknak lettek fejlesztve, könnyebbé teszik az eligazodást egy-egy idegen városban. Mindemellett pedig az időjárást is hasznos figyelemmel kísérni, hiszen ez sokszor közbeszól a programjainkat illetően – egy alkalmazással ezt is megtehetjük.

Egy jó telefont és a megfelelő appok verhetetlen kombinációt alkothatnak!

 

Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

2026.08.09
| Android Police
Bár a Google mindkét alkalmazást birtokolja, még mindig nyomós okunk van mindkettőt feltelepíteni.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

2026.08.29
| Android Police
A Google Maps az elmúlt években sokat fejlődött, és több, korábban kizárólag a Waze-re jellemző funkciót is átvett. Ennek ellenére a közösségi jelentések, a járműspecifikus beállítások, az agresszívebb útvonal-optimalizálás és a szórakoztató extrák terén továbbra is vannak olyan területek, ahol a Waze nehezen verhető.
iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

2026.08.04
| 9to5Mac
Az iPhone 18 Pro bemutatója már a küszöbön áll, és minden jel arra utal, hogy az Apple három olyan fejlesztést is megvalósít, amelyekre a felhasználók évek óta várnak.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei