Hivatalos: itt a Galaxy S4 mini

2013.05.31| Samsung Tomorrow

A Samsung végre hivatalosan is bemutatta a Galaxy S4 mini mobilt, amely az S4 kisebb, de szintúgy okos változata.

A Samsung végre hivatalosan is bemutatta a Galaxy S4 mini mobilt, amely az S4 kisebb, de szintúgy okos változata. Számos pletyka után tiszta vizet öntött a pohárba a nagyobbik dél-koreai vállalat, így minden kiderült a kompakt méretű Galaxy S4 miniről. A készülék 4.3 colos, 960×540 pixel felbontású, Super AMOLED megjelenítővel, kétmagos, 1.7 gigahertzes processzorral és 1.5 gigabájt RAM-mal debütált. A beépített 8 gigabájtos tárhely – ebből 5 gigabájt lesz elérhető a felhasználók számára – microSD kártyával könnyedén bővíthető. A 8 és 1.9 megapixeles kamerák, az 1900 mAh-s akkumulátor, a 107 grammos tömeg, valamint a 8.94 mm vékony burkolat is a tudáslistát erősítik. A Samsung i9190 Galaxy S4 mini Android 4.2.2 Jelly Bean rendszert futtat, a TouchWiz Nature kezelőfelületben számos S4-es „trükk” is megtalálható, ilyen például a Sound&Shot, mely képhez hangot enged rögzíteni. A Samsung ezen kívül előre telepíti még az S Translator, ChatON és a WatchOn programokat is, ez utóbbi távirányítóvá varázsolja a készüléket. A Samsung Galaxy S4 mini június 20-án lesz először megtekinthető a Samsung londoni Premier eseményén. A modell LTE, HSPA+ és 3G+dual SIM verzióban is megvásárolható lesz.

Hivatalos: itt a Galaxy S4 mini

Hivatalos: itt a Galaxy S4 mini

Hivatalos: itt a Galaxy S4 mini



További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

2026.08.09
| Android Police
Bár a Google mindkét alkalmazást birtokolja, még mindig nyomós okunk van mindkettőt feltelepíteni.
Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

2026.08.29
| Android Police
A Google Maps az elmúlt években sokat fejlődött, és több, korábban kizárólag a Waze-re jellemző funkciót is átvett. Ennek ellenére a közösségi jelentések, a járműspecifikus beállítások, az agresszívebb útvonal-optimalizálás és a szórakoztató extrák terén továbbra is vannak olyan területek, ahol a Waze nehezen verhető.
iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

2026.08.04
| 9to5Mac
Az iPhone 18 Pro bemutatója már a küszöbön áll, és minden jel arra utal, hogy az Apple három olyan fejlesztést is megvalósít, amelyekre a felhasználók évek óta várnak.
A One UI 9.5 végre elhozza a régóta várt alkalmazás zárat a Galaxy készülékekre

A One UI 9.5 végre elhozza a régóta várt alkalmazás zárat a Galaxy készülékekre

2026.08.15
| SamMobile
A Samsung új funkciója külön jelszó helyett a telefon meglévő feloldási módját használná, így egyszerűen levédhetők lennének az érzékeny alkalmazások és játékok.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei