Gyorsan terjed az iOS 9, de nem eléggé

2015.09.18| 9to5Mac

Az Apple új mobil operációs rendszere most már több mint huszonnégy órája elérhetõ bárki számára, aki támogatott készüléket birtokol.

A Mixpanel elemzõ cég arról számolt be, hogy alig egy nappal a hivatalos megjelenés után máris tizenkét százalék részesedést hasított ki magának. Bár ez a szám igen impozáns önmagában, érdekes módon mégis kevesebb annál, amit tavaly ilyenkor az iOS 8 ért el, az ugyanis tizenhat százalékot mutatott. A fordított arány azért is meglepõ, mivel elméletben az iOS 9-et sokkal könnyebb feltelepíteni a megfelelõ készülékekre, hiszen kevesebb szabad tárhelyre van szüksége mint eddig bármelyik iOS frissítésnek. Persze nem zárható ki az sem, hogy sokan egyszerûen félnek a kezdeti gyerekbetegségektõl és inkább kivárják, van-e számukra elfogadhatatlan hiba az új rendszerben, illetve a nagy érdeklõdésre való tekintettel a szerverek túlságosan leterheltek és egyszerûen nem tudták kiszolgálni az igényeket.

Gyorsan terjed az iOS 9, de nem eléggé

Összességében egyébként az eddig, az elsõ huszonnégy órában leginkább „vitt” rendszer az iOS 7 volt, amely több mint húsz százalékos penetrációt ért el. A 9to5Mac elárulta, iOS-es készüléket birtokló olvasóinak már több mint a fele frissítette a rendszert. Tovább torzíthatja az eredményt, hogy az olvasók tizenegy százaléka már most iOS 9.1 béta OS-t futtat. Fontos megemlíteni, hogy nem minden felhasználó egy idõben kapja meg a frissítési értesítõt, akár egy hetet is igénybe vehet az üzenet megjelenése – természetesen a manuális frissítés elérhetõ. Az iOS 9 rendszer nagy robbanása jövõ héten kezdõdik, amikor is elkezdi az Apple kiszállítani az elsõ Apple iPhone 6s és Apple iPhone 6s Plus modelleket.

Tok kell a mobilodhoz? Nézd meg itt! Tok kell a mobilodhoz? Nézd meg itt!

Gyorsan terjed az iOS 9, de nem eléggé

Jó hír, hogy az iOS 9 megszünteti azt a sokak által utált kötelességet, miszerint szoftverfrissítésnél egyszerûen kénytelen volt az ember egy teljes gyári beállítást véghezvinni és mindent elmenteni elõtte a készülékrõl. Ennek vége, nincs több törlés! Az iOS 9 ugyanis mindössze 1 gigabájt méretû, kicsomagolva is csak 1.3 gigabájt, ez elképesztõen jó arány a rendszer régebbi, akár 5-6 gigabájtos (!) szabad helyet igénylõ telepítõcsomagjaihoz képest. Ti már frissítettetek?



A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei