Galaxy S10 ultrahangos leolvasóval

2018.11.15| GSM Arena

Evan Blass már megint pletykált, ezúttal a jövőre érkező, évfordulós Samsungról.

Talán egy kicsit korán lehet még érdemben írni a Samsung Galaxy S10 modellekről, azonban ha Evan Blassról van szó, azt csak komolyan lehet venni. A mindig is nagyon pontos és végül igaznak bizonyult híreket hozó ezúttal is Twitteren osztotta meg, amit megtudott. Ezek szerint a Galaxy S10 lyuk notch-ot hoz, nem bevágás lesz rajta, ez az Infinity-O, amely szükséges az előlapi kamerához.

Az ujjlenyomat-olvasó szintén az előlapra kerül, méghozzá a jobb, ultrahangos változat, emellett a Samsung Galaxy S10 három hátlapi kamerát hoz, egy hagyományos, egy széles látószögű és egy teleobjektív lencse található egymás mellett. Az Android 9 Pie rendszeren természetesen a One UI található. Mindegyik újítást reálisnak hangzik és logikus egy Samsung 2019-es csúcsmobiljához.

 

 

Akciós tokok és tartozékok – katt ide! Akciós tokok és tartozékok – katt ide!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei