Erős akkuval jön a Pixel 5a 5G

2021.08.16| GsmArena
Címkék:

Pixel 5a 5G


Eddigi legerősebb akkumulátorral rendelkező Pixel 5a 5G-t, holnap mutatják be.

Már több pletyka is szólt a Google közelgő Pixel 5a 5G okoskészülékéről, azonban ezek nem tartalmaztak túl sok specifikációt. A vállalat már megerősítette, hogy év végén fogja piacra dobni, most pedig az AndroidPolice legújabb szivárgása megcáfolta ezt, ugyanis szerinte augusztus 17-én kerül bemutatásra, és ehhez képeket is csatolt a telefonról.

Erős akkuval jön a Pixel 5a 5G

A Pixel 5a 5G hátlapja egy négyzet alakú kamera szigetet kapott két kamerával és egy LED-es vakuval. A szokásos helyen helyezték el az ujjlenyomat olvasót, az alján, pedig a Google logót lehet felfedezni. Az okostelefon oldalán látható a bekapcsológomb különleges mentazöld színben, és alatta a hangerőszabályozó található.

Erős akkuval jön a Pixel 5a 5G

A kijelző nem látható, helyette azonban a belsejét is szemügyre vehetjük az új Pixel készüléknek. Régebbi pletykák szerint majdnem megegyező kialakítással fog rendelkezni, mint a korábbi Pixel 4a széria, így várhatóan a szelfikamera a kijelző bal felső sarkán lesz található. Állítólag a készülék a Qualcomm Snapdragon 765G lapkakészletet fogja használni.

Erős akkuval jön a Pixel 5a 5G

A Pixel telefonok közül az 5a 5G fogja kapni az eddigi legerősebb akkumulátort, ami 4680 mAh-es lesz. Összesen 450 dollárba fog kerülni és augusztus 26-től megvásárolható a boltokban.

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei