BlackBerry Colt: nagyot szólhat

2011.10.27| N4BB
Címkék:

A RIM kicsit megkésve ugyan, de felismerte, hogy kevés az az operációs rendszer, amivel régóta dolgoztak, így elkezdték a fejlesztéseket.

A RIM kicsit megkésve ugyan, de felismerte, hogy kevés az az operációs rendszer, amivel régóta dolgoztak, így elkezdték a fejlesztéseket. A kezdeti nehézségek után a legfrissebb ötlet a BBX, amely állítólag a BlackBerry Colt nevű mobilon debütálhat – talán jövőre –, mivel a 10 colos Playbook megjelenését eltörölték. A Colt a pletykák szerint ugyanaz az egymagos, 1.2 gigahertzes processzor kerül bele mint ami a BlackBerry Bold 9900-ban is van, a felbontás biztos 900+-os lesz, a kijelző mérete pedig 4 col feletti.

BlackBerry Colt: nagyot szólhat

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

A Colt vékonyabb lesz a most futó modelleknél, ahogy ez elvárható egy jövendő csúcskészüléktől és talán fémházzal kerül majd piacra. Amit még sejteni lehet, hogy ugyanazt az akkumulátort kapja majd mint a Playbook, nem lesznek rajta előlapi gombok (lásd Android 4.0 Ice Cream Sandwich…), valamint két kamerával, vakuval és autofókusszal is felszerelik majd. Legkorábban 2012 közepén kerülhet bemutatásra a mobil a BBX fejlesztések miatt.



A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

2026.08.09
| Android Police
Bár a Google mindkét alkalmazást birtokolja, még mindig nyomós okunk van mindkettőt feltelepíteni.
Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

2026.08.29
| Android Police
A Google Maps az elmúlt években sokat fejlődött, és több, korábban kizárólag a Waze-re jellemző funkciót is átvett. Ennek ellenére a közösségi jelentések, a járműspecifikus beállítások, az agresszívebb útvonal-optimalizálás és a szórakoztató extrák terén továbbra is vannak olyan területek, ahol a Waze nehezen verhető.
iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

2026.08.04
| 9to5Mac
Az iPhone 18 Pro bemutatója már a küszöbön áll, és minden jel arra utal, hogy az Apple három olyan fejlesztést is megvalósít, amelyekre a felhasználók évek óta várnak.
A One UI 9.5 végre elhozza a régóta várt alkalmazás zárat a Galaxy készülékekre

A One UI 9.5 végre elhozza a régóta várt alkalmazás zárat a Galaxy készülékekre

2026.08.15
| SamMobile
A Samsung új funkciója külön jelszó helyett a telefon meglévő feloldási módját használná, így egyszerűen levédhetők lennének az érzékeny alkalmazások és játékok.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei