Az útlevél mellett a töltő a legfontosabb nyaraláskor

2022.07.25| MediaMarkt
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

Mobiltelefon, külső akku és fényképezőgép – ezek nélkül biztosan nem indul útnak a magyar, derül ki a MediaMarkt friss reprezentatív kutatásából.

A megkérdezettek közel negyedét javarészt elektronikus eszközei segítették ki utazás során, a nyaralók fele pedig úgy vélekedik, hogy a hosszabb üzemidő jelentené a nagyobb biztonságot. Feltöltődni tehát nem csak az utazónak kell – negyven százalékuk szállást is az alapján választ, hogy biztosan tölteni tudja az eszközeit. A külső töltők, a power bankek töretlenül népszerűek, idén nyár elején már kétszer annyit vettek belőlük, mint egy évvel korábban, legalábbis a műszaki áruházlánc adatai szerint.

A magyarok közel 80%-a mobiltelefon nélkül útnak sem indul, negyedénél biztosan bekerül a kofferba a külső akkumulátor is nyaralás előtt, míg 24%-uk a fényképezőgépet és/vagy kamerát sem hagyja otthon semmi pénzért. A MediaMarkt megbízásából a Pulzus kutatócég által készített reprezentatív kutatásból az is kiderült, hogy az elektronikai eszközök egyfajta biztonságot is jelentenek utazás során, a megkérdezettek 24%-át szinte mindig ezek húzták ki a csávából, további 60%-kal pedig gyakran vagy néha előfordult már, hogy navigációban, segélyhíváshoz, vagy éppen fizetési probléma esetén eszközére támaszkodott.

Veress Zoltán, a MediaMarkt szakértője szerint összességében a fényképezőgépek, kamerák forgalma minden nyári szezonban megnő, az utóbbi időszakban viszont leginkább az akciókamerák (pl. ide tartozik a GoPro) forgalma nőtt kiemelkedően. Emellett a hálózati átalakítókat is rendszeresen keresik a nyári szezonban, amelyek a külföldi, más szabványtípusú konnektoroknál is megoldhatják a töltés problémáját.

Az útlevél mellett a töltő a legfontosabb nyaraláskor

A kutatásban arra is kíváncsiak voltak, hogy az elektronikus eszközökkel kapcsolatban milyen tipikus bosszúságok fenyegetik az utazókat. A megkérdezettek majdnem felének, 48 százaléknak merült már le fényképezőgépe az utazás során, miközben szükség lett volna rá, 39% otthon hagyta a töltőt, 41%-át pedig az érintette kellemetlenül, hogy nem volt internet-hozzáférése az adott helyen. Érdekesség, hogy az utóbbi leginkább a fiatalabb, 18-39 éves korosztályt érinti.

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

„A hordozható töltők, azaz Powerbank-ek népszerűsége a nyár beköszöntével általában megugrik, idén június-júliusban pedig még a szokásosnál is nagyobb volt a növekedés, kétszer annyit adtunk el belőlük, mint tavaly.” – mondta el Papp Balázs, a MediaMarkt kategóriavezetője, aki azt is hozzátette: „A vásárlók már jellemzően 10.000-20.000mAh, azaz nagyobb kapacitású külső töltőket keresik, sőt, igény mutatkozik az ennél is nagyobb, 50.000mAh készülékekre, így mi is bővítjük a kínálatunkat. Az energiahatékonyságra törekvők a szintén bővülő napelemes töltő-kínálatunkból tudnak választani, illetve sok készüléknél elérhető a vezeték nélküli töltés, ami nagyban megkönnyíti a műveletet.”

A szakember arra is kitért, hogy sokan nem tudják, de egy hordozható töltő a telefonon kívül még számos egyéb eszközt is képes tölteni, például okosórát, navigációs készüléket, tabletet, vagy hordozható fülest, hangszórót. A legnagyobb kapacitásúakkal egyszerre több készüléket is lehet tölteni, sőt, az 50.000mAh teljesítményű akár egy laptopot is képes energiával ellátni.

Ami a felkészülést illeti, a megkérdezettek közel 80%-ának gondja van arra, hogy feltöltse eszközeit indulás előtt, 45%-uk pedig külső töltőt, vagy pótakkut is visz magával. Az igényt a maximális üzemidő-készenlétre az is jelzi, hogy 40%-uk csak olyan szállodába foglal szállást, ahol töltheti majd eszközét. A hosszabb üzemidő a legfontosabb olyan szempont, ami könnyítené a megkérdezettek számára az eszközhasználatot a nyaralás során, 79% ezt tartja a legfontosabb jellemzőnek.

 

Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei