Az Apple át akarja verni a bíróságot

2011.08.17
Címkék:

Múlt héten írtuk meg a már akkor erősen botrányszagú hírt, mely szerint egy német bíróság betiltotta első fokon Hollandiát kivéve egész Európában a Samsung Galaxy Tab internettáblát az Apple miatt.

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

Múlt héten írtuk meg a már akkor erősen botrányszagú hírt, mely szerint egy német bíróság betiltotta első fokon Hollandiát kivéve egész Európában a Samsung Galaxy Tab internettáblát az Apple miatt. Azóta kiderült, annyira nem eszik forrón a kását, lesz még az ügynek folytatása és nem csak azért, mert a Samsung nem nyugszik bele ebbe a döntésbe. Az eredeti hírveréssel szemben természetesen csak Hollandiában tudja a holland bíróság betiltani egy-egy termék árusítását, ám egy szemfüles újságíró, a Webwereld munkatársa, Andreas Udo de Haes rendkívül érdekes „apróságokat” fedezett fel az Apple beadványában. A cég ugyanis Hollandiában is beadta a vádat, hogy elérje a teljes kitiltást, ahol feltűnt a szakértőnek, hogy a beadványban szereplő Galaxy Tab 10.1 nagyon nem úgy fest mint a valódi.

„Picit” PhotoShoppal retusálták a képeket, hogy a Tab nagyon hasonlítson az iPadre, ennek érdekében feketébbre színezték a keretet, átméretezték a fizikai méreteket, az arányokat, hogy a jobban stimmeljenek az iPad-hez, álló helyzetben mutatják a készüléket, az iPad esetében a főképernyőt, míg a Tab esetében a menüt mutatják, hogy a képernyőképek is hasonlítsanak, valamint letörölték a gyártói logot is a készülékről (amiből egyértelműen látszik, hogy a Samsung a fekvő helyzetet preferálja a Tab használata esetén. Kíváncsian várjuk olvasóink és a bíróság véleményét a nyilvánvaló manipulációról. Az Apple közben hasonlóan beperelte és a forgalmazás megtiltását követeli Ausztráliában is, itt arra hivatkoznak, hogy tíz Apple szabadalmat sért a Tab.

Az Apple át akarja verni a bíróságot

Update: a német bíróság tegnap délután hivatalosan is eltörölte a Samsung Galaxy Tab nettáblára vonatkozó értékesítési tilalmat. A bíróság szóvivője elárulta, még az sem tisztázott, hogy hogyan is lehetett volna képes egy német bíróság teljes Európa-szerte betiltani a forgalmazást. A bírósági második körre jövő héten kerül sor, ahol a Samsungot is végre meghallgatják a témában.

Az Apple át akarja verni a bíróságot



A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Megvan a dátum! További 20 Galaxyra erősítették meg a One UI 8.5 frissítést

Megvan a dátum! További 20 Galaxyra erősítették meg a One UI 8.5 frissítést

2026.05.08
| SammyFans
A Galaxy S, Z, A és Tab szériák újabb modelljei csatlakoznak a nagy rendszerfrissítéshez.
Agresszívan árazzák az Apple iPhone 18 Pro és 18 Pro Max készülékeket

Agresszívan árazzák az Apple iPhone 18 Pro és 18 Pro Max készülékeket

2026.05.04
| Phone Arena
Meglepő árstratégia az Apple-től. Az ősszel bemutatkozó iPhone 18 Pro modellek nem drágulnak, de van egy csavar a háttérben.
Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

2026.06.14
| Android Police
Sok felhasználó külön alkalmazásokra esküszik, pedig az Android már évek óta olyan intelligens funkciókat kínál, amelyek maguktól dolgoznak a háttérben.
Szinte ingyen adja az Apple az AirPods Pro 3-at új Apple Card felhasználóknak

Szinte ingyen adja az Apple az AirPods Pro 3-at új Apple Card felhasználóknak

2026.05.18
| 9to5Mac
Az Apple eddigi egyik legerősebb Apple Card akcióját indította el az új felhasználók számára.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei