Augusztusra itt a Gingerbread az Xperia X10-re

2011.06.21
Címkék:
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

A japán-svéd gyártó még márciusban jelentette be, hogy a SonyEricsson Xperia X10 modelljéhez elérhetővé teszi az Android 2.3 Gingerbread rendszert.

A japán-svéd gyártó még márciusban jelentette be, hogy a SonyEricsson Xperia X10 modelljéhez elérhetővé teszi az Android 2.3 Gingerbread rendszert. A friss verzióban megújul a kamerakezelő szoftver kezelőfelülete a 2.1 Eclair-hez képest, megjelenik a DLNA-támogatás, bár ez csak később lesz használható egy újabb frissítés után, mivel némi tanúsítványhibával küzd a gyártó jelenleg, a friss visszajelzések szerint. Az Android 2.3 Gingerbread szinte teljesen ugyanaz mint amit az Xperia Arc-on is láthattunk már, így például a teljes Facebook integráció is adott lesz. Az augusztusban útjára induló frissítés először a gyárilag kártyafüggetlen és szolgáltató-mentes modellekre lesz elérhető, majd később minden X10-re, de lesznek olyan szolgáltatós változatok, amelyek sosem kapják meg sajnos a frissítést. Üröm az örömben, hogy az Xperia X8, az X10 Mini és az X10 Mini Pro készülékek nem kapnak frissítést, hivatalosan marad az Android 2.1 rajtuk.



További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

2026.08.29
| Android Police
A Google Maps az elmúlt években sokat fejlődött, és több, korábban kizárólag a Waze-re jellemző funkciót is átvett. Ennek ellenére a közösségi jelentések, a járműspecifikus beállítások, az agresszívebb útvonal-optimalizálás és a szórakoztató extrák terén továbbra is vannak olyan területek, ahol a Waze nehezen verhető.
Már az iPhone 18 Pro is horror áron jöhet – ennyit kérhet érte az Apple

Már az iPhone 18 Pro is horror áron jöhet – ennyit kérhet érte az Apple

2026.09.03
| Mac Rumors
Brutálisan megdrágul az iPhone 18 Pro – akár 200 dollárral is többe kerülhet az új Apple csúcstelefon.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei