Asus PadFone: mobil és nettábla az egyben

2011.05.31
Címkék:

Az Asus elkészítette első kettő-az-egyben gépét, amely az Asus Padfone nevet kapja a keresztségben, alapötletéül pedig valószínűleg a Motorola Atrix szolgált.

Az Asus elkészítette első kettő-az-egyben gépét, amely az Asus Padfone nevet kapja a keresztségben, alapötletéül pedig valószínűleg a Motorola Atrix szolgált. Tegnap este hivatalosan is bemutatta az Asus a Padfone-t, így számos jó minőségű fotón láthatjuk a cég következő üdvöskéjét, az egyszerre több funkciót is ellátni képes Padfone-t. A készülék két fő részből áll, az egyik az Android rendszert futtató mobil, a másik pedig a dokkolóval ellátott táblagép, ez utóbbit csak akkor használja majd a felhasználó, ha éppen szükségét érzi a nagyobb kijelzőnek. A táblagép-burkolat egyébként csak a megjelenítőt, egy akkumulátort és sztereó hangszórókat rejt, semmi mást nem, minden egyéb hardver a telefonban található.

A mobilban egy 4.3 colos, míg a táblában egy 10.1 colos érintőkijelző található, ez utóbbi a beépített akkumulátora segítségével képes feltölteni is a telefont. A nettábla kis módosítása a Motorola megoldásának, az Atrixhoz ugyanis laptop-dokkoló vásárolható meg opcionálisan, ezt a fizikai normál méretű és kiosztású billentyűzet szerelmesei értékelik igazán. A készülék várhatóan 2011 év végén debütál majd, akkor kerül ugyanis piacra az Android rendszer legújabb változata, az Ice Cream Sandwich.


Asus PadFone: mobil és nettábla az egyben



További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

2026.06.30
| Phone Arena
A One UI 9 érkezése új mesterséges intelligencia-funkciókat és továbbfejlesztett kezelőfelületet hoz, azonban több korábbi csúcskategóriás és középkategóriás Galaxy készülék számára ez lesz az út vége.
iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

2026.06.29
| Phone Arena
A szeptemberi eseményen az iPhone 18 Pro modellek mellett a régóta pletykált hajlítható iPhone Ultra is bemutatkozhat, miközben az áremelésekről szóló találgatások továbbra is beárnyékolják a rajtot.
Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

2026.06.14
| Android Police
Sok felhasználó külön alkalmazásokra esküszik, pedig az Android már évek óta olyan intelligens funkciókat kínál, amelyek maguktól dolgoznak a háttérben.
Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

2026.05.29
| 9to5Mac
Az Apple közelgő rendszerfrissítése minden eddiginél jobban az AI-ra építhet, ami sok régebbi iPhone tulajdonost válaszút elé állíthat.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei