Apple Watch Series 4 – okosóra újratöltve

2018.09.13| Phone Arena

Megjelent a legújabb Apple okosóra nagyobb kijelzővel és gyorsabb processzorral.

A gyártó óra családjában az Apple Watch Series 4 lett az elődhöz képest a legnagyobb frissítés. Az új óra ismerős, de mégis más lett, ez köszönhető a külső és a belső módosításoknak egyaránt. A nagy kijelző szúr szemet elsőként, mindkét méretben megnőtt a képátló, az eddigi 38 és 42 mm helyett már 40 és 44 mm méretben jelenik meg a férfi, illetve a női változat. A kijelző így 30 százalékkal nagyobb, OLED panellel rendelkezik. A hajlítottabb sarkok és vékonyabb keret modernebb megjelenést kölcsönöz a Series 4-nek.

Apple Watch Series 4 – okosóra újratöltve

Nem túl meglepő, hogy a nagyobb méret oka a több tartalom megjelenítése, ahogy ez az új interfészen és friss watchface-eken is visszaköszön. Szintén megújult a gyűrű, amely elsőre ugyanúgy néz ki ugyan, ám minden fordításra haptic feedback rezgéssel reagál, így természetesebb a használata.

A burkolat alatt is fontos újításokra került sor, megjelent az új, kétmagos S4 processzor, mely kétszer gyorsabb elődjénél, amely nem jelent gyengébb üzemidőt, az Apple egész napos rendelkezésre állást ígér a Series 4 esetében.

Apple Watch Series 4 – okosóra újratöltve

Az Apple Watch Series 4-nek van egy funkciója, amit senki sem akar kihasználni, ezek az új generációs szenzorok, a giroszkóp és a nagyon pontos gyorsulásmérő. Ezek felismerik a szokatlan mozgást, úgymint az esést például és rögtön megkérdezi az óra, hogy hívjon-e segítséget, illetve egy perc mozdulatlanság után automatikusan hívja a segélyhívót.

Apple Watch Series 4 – okosóra újratöltve

Akárcsak korábban, az új óra sem nélkülözi az optikai pulzusmérőt. Ez 24/7-ben mér és figyelmeztet, ha szokatlan értékeket észlel. A nagy dobás azonban az új, beépített elektronikus pulzusmérő megjelenésével a szenzor elektrokardiogram (EKG) készítésére is képes.

Az Apple Watch Series 4 szeptember 14-től előrendelhető, az első szállítmányok szeptember 21-én indulnak útjukra. A két méret mellett választható csak Wi-Fi-t, vagy ezt és mobilhálózati támogatást is élvező Series 4, az árak 499 dollártól indulnak.

 

 

Akciós tokok és tartozékok – katt ide! Akciós tokok és tartozékok – katt ide!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei