Android 4.3 és 4.4 a Sony mobilokra

2013.11.08| Sony Mobile Blog

Múlt héten mutatkozott be az Android 4.4 KitKat rendszer, a Sony pedig máris bejelentette, mely modellekre lesz biztosan elérhető az új verziós OS.

Múlt héten mutatkozott be az Android 4.4 KitKat rendszer, a Sony pedig máris bejelentette, mely modellekre lesz biztosan elérhető az új verziós OS, illetve az Android 4.3 Jelly Bean. Az információ a Sony Vietnamtól származik, a hírt egy kínai fórumra tették ki, majd a Sony Mobile hivatalos blogján is megjelent. Ezek szerint tehát Android 4.3-ra lesz frissíthető legkorábban december elejétől a Sony Xperia Z, a Sony Xperia ZR, a Sony Xperia ZL, a Sony Xperia SP, a kezelőfelület és a funkciók egyeznek majd a Sony Xperia Z1-el. A Sony Xperia Z1, valamint a Sony Xperia Z Ultra a 4.2.2 után rögtön Android 4.4-re lesz update-elhető. A nem említett készülékek esetében még zajlanak a fejlesztések, illetve a döntések, hogy mely modellek mikor és milyen verziószámra lesznek frissíthetők.

Android 4.3 és 4.4 a Sony mobilokra



Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung bemutatta a Good Lock új „Home Up” modulját, ami teljesen átalakítja a kezdőképernyőt

A Samsung bemutatta a Good Lock új „Home Up” modulját, ami teljesen átalakítja a kezdőképernyőt

2025.04.10
| GSM Arena
A kezdőképernyők ikonos és widgetes rácselrendezése már régóta szabvány – még az okostelefonok korszaka előtt is létezett. Ez azonban merev, kissé unalmas, és eléggé korlátozza a felhasználó mozgásterét a testreszabásban.
Samsung Galaxy márciusi frissítés: ezek a készülékek kapják meg

Samsung Galaxy márciusi frissítés: ezek a készülékek kapják meg

2025.03.25
| 9to5Google
Samsung, Galaxy, One UI 7, Android, biztonsági frissítés, Galaxy S25, Galaxy Z Fold, Galaxy A széria
Elképesztő mennyiségű újítás - Ez a One UI 7 hivatalos changelog a Galaxy S24 szériához

Elképesztő mennyiségű újítás - Ez a One UI 7 hivatalos changelog a Galaxy S24 szériához

2025.04.09
| SamMobile
A One UI 7 globális bevezetése végül április 7-én kezdődött. Nem meglepő módon a Galaxy S24, Galaxy S24+ és Galaxy S24 Ultra az elsők között volt, amelyek megkapták a várva várt frissítést.
Ezekre a Galaxy A-szériás telefonokra érkezik a One UI 7 mesterséges intelligencia oldalsó gomb funkciója

Ezekre a Galaxy A-szériás telefonokra érkezik a One UI 7 mesterséges intelligencia oldalsó gomb funkciója

2025.05.05
| Samsung
A Samsung hivatalosan bejelentette, hogy a One UI 7 frissítéssel új mesterséges intelligencián alapuló funkció érkezik több Galaxy A-szériás készülékre: egy AI-asszisztens indítására alkalmas oldalsó gomb.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei