A természetes immunerősítés titka

2023.06.26
Címkék:

Bár ebben az évszakban nem annyira jellemző a nátha és a megfázás, de ettől függetlenül még nem szabad megfeledkeznünk az immunrendszerünk erősítéséről, hiszen a vírusok és a baktériumok soha nem alszanak.

Ehhez fontos, hogy sokat tartózkodjunk a szabad levegőn, mivel így feltölthetjük a szervezetünk D3-vitamin készletét. Továbbá kiemelt jelentőséggel bír még az is, hogy igyunk minél több tiszta vizet, illetve fogyasszunk sok vitamint.

 

Ennek eléréséhez pedig érdemes a különböző gyógynövényekhez, és köztük is a gyógygombákhoz nyúlni, amelyeket a tradicionális kínai gyógyászatban már évezredek óta alkalmaznak az immunrendszer erősítésére. Arról nem is beszélve, hogy igazán sokrétűek, mivel felhasználhatóak a főzéshez is, de a CBDisland.eu-nál is megtalálható étrend-kiegészítő formájában is elfogyaszthatjuk őket.

A természetes immunerősítés titka

Gyógygombák hatóanyagai

 

A gyógygombák sejtfalában béta-glükán található, amelyről ismert, hogy egy olyan cukorvegyület, amely képes a szervezet védekező rendszerét aktiválni és erősíteni. Olyannyira, hogy a kutatások szerint ennek a poliszacharidnak a napi szedése akár 66%-kal csökkenti a felső légúti fertőzések gyakoriságát.

 

Emellett tartalmaznak még különböző fehérjevegyületeket, szteroidokat, triterpéneket és más egyéb bioaktív anyagokat is. Az utóbbiakról azt tartják, hogy képesek gátolni a hisztamintermelést, amelynek köszönhetően a gyógygombák segítségével rendkívül hatékonyan kezelhetőek az allergiák. 

 

Gyógygombatartalmú CBD-s étrend-kiegészítő

 

A fentebb is említett webáruház CBDVital Reishi és cordyceps 60 darabos kapszulája a pecsétviasz- és kínai hernyógomba tisztán koncentrált kivonatát tartalmazza, amelynek köszönhetően különösen hatékonynak bizonyul.

 

Az utóbbi egy kitűnő immunerősítő, és a magas antioxidáns tartalma révén megemeli a vérben a HDL (jó) koleszterin mennyiségét, aminek eredményeként képes meggátolni a vérrögök kialakulását. De a benne lévő antioxidánsoknak köszönhetően a daganatok kialakulásáért is felelőssé tehető, káros szabadgyökökkel is felveszi a harcot.

 

A pecsétviaszgombát vagy reishit pedig életelixírnek és a halhatatlanság gombájának is nevezik, hiszen kimagasló antioxidáns tartalma miatt számos betegség megelőzésére és kezelésére használható. Arról nem is beszélve, hogy tisztítja a vért, és fokozza annak az oxigénfelvevő képességét.

 

Az összetevői között megtalálható még a magnézium, a CBD és a B-komplex is

 

Ezek az összetevők szinergiában dolgoznak a jobb közérzetért és az erősebb immunrendszerért. A magnézium és a B-vitamin segít többek között a nyugtalanság, az izomgörcs, az idegesség, a fáradékonyság, valamint az izomgyengeség megszüntetésében. 

 

A CBD pedig erősíti a szervezetünket a különböző külső hatások ellen, mint amilyen például egy vírus vagy baktérium támadása.

 

A fentebb leírtak is tökéletesen bizonyítják, hogy nem feltétlenül kell egyből a gyógyszerekhez nyúlni, hanem érdemes kiaknázni a gyógygombákban rejlő lehetőségeket.

Tok kell a mobilodhoz? Nézd meg itt! Tok kell a mobilodhoz? Nézd meg itt!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

2026.01.02
| 9to5Mac
Egy több mint hat éve iPadet fő számítógépként használó felhasználó szerint a 2025-ben megjelent iPadOS 26 az első frissítés, amely valóban új szintre emelte az iPadet, de nem kompromisszumok nélkül.
Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

2025.12.01
| Android Central
A gyártó világszerte bemutatta a Magic 8 Pro-t, de a sima Magic 8 sehol sincs – kérdés, hogy később érkezik-e, vagy kizárólag a kínai piacnak szánták.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei