A szelfibotok új generációja

2025.12.01| Szponzorált tartalom
Címkék:

szelfibot


Amikor berobbantak a kamerákkal felszerelt mobiltelefonok, és terjedni kezdtek a digitális fényképezőgépek, szinte mindent fotózni kezdtünk.

Ledőlt az a korlát, amikor még napokat (vagy heteket) kellett várni egy-egy tekercs film előhívására. Hirtelen ott termett előttünk egy kijelzőn a kép, amit lőni készültünk. Megvolt az eredmény azonnal, és ezt imádtuk. Azóta is fotózzuk egymást, magunkat, az ételeket, ha étteremben vagyunk, a természetet, ha túrázunk, és gyakorlatilag bármit, ami spontán megtetszik.

 

A szelfibotok új generációja

Amikor azonban magunkat fotóztuk, a kezelés már kissé nehézkes volt, mivel nem láttuk a kijelzőn, hogy milyen a végeredmény, esetleg egy állványra is szükség volt, amit viszont nem mindig volt nálunk a mérete miatt, stb. A gyártók azonnal lecsaptak erre a lehetőségre, meglátták a hatalmas piaci rést, és léptek: kifejlesztették az előlapi kamerát, ami kifejezetten azt a célt szolgálta, hogy magunkat fotózzuk, videózzuk. Ezzel elindult a szelfi őrület, ami máig töretlenül tart.

A szelfi őrület

Azóta hatalmas utat jártak be a telefonok is. Egyre több kamera kapott helyet a telefonokon, egyre több funkció segítette a minél szuperebb képek készítését. Azonnali effektek, filterek árasztották el a fotókat, végtelenül egyszerű képszerkesztési lehetőségek jelentek meg a mobilokon, hogy pillanatok alatt fel tudjuk tuningolni a fotókat, és utómunkázni is tudjuk őket. Aki a komolyabb, számítógépes grafikai programokat ismeri, tudja, hogy kezdetben csak a nagyító használatáról is 15 oldalas leíráson, vagy 20 perces oktatóvideón kellett magunkat átkommandózni, hogy bármit is csinálni tudjunk a programban. Egy mobilos képszerkesztő appon pedig pillanatok alatt meg lehetett tanulni, hogyan optimalizáljuk a képeinket, az AI fejlődésével pedig már tényleg csak a saját kreativitásunk szabhat határt. Az egyszerű szerkesztési lehetőségek, és a közösségi média (Instagram, TikTok, Facebook stb.) berobbanása elhozta az emberiségnek a szelfikorszakot.

Újabb felmerülő problémák

Bár egy szelfikamera is már szuper minőségű fotókra képes, azért akad pár nehezítő tényező. A telefon kamerájának látószöge egészen pontosan karnyújtásnyira van, ami azt jelenti, hogy egyszerűen nem fér bele annyi dolog a képbe, amennyit szeretnénk. Senki sem fogja elhinni, hogy Egyiptomban jártuk, ha a fejünk kitakarja a piramist. Hiába van szelfi mód, mégis meg kell kérnünk valakit, hogy csináljon rólunk egy fotót. Ha erre egy idegent kérünk meg, akkor viszont ki kell adnunk a telefont a kezünkből. Ha időzítőzünk, tuti, hogy a valamihez odatámasztott telefon az utolsó pillanatban el fog dőlni… Ha szelfikamerázunk, remeghet a kezünk, bemozdulhatunk, lehet újra és újra ismételni.

Akciós tokok és tartozékok – katt ide! Akciós tokok és tartozékok – katt ide!

Megszületett a megoldás

szelfibotok megjelenésével „kinyílt a világ”. Ezeknek már voltak kezdetleges elődeik, mivel az analóg fényképezőgépekhez már régóta használtak mechanikus szelfibot szerű eszközöket. Már ezek is nagyobb távolságot teremtettek a kamera és a fotózó között, így természetesebb kompozíciót, kényelmesebb beállást és több kreatív lehetőséget biztosított. Az utazók, vloggerek, influencerek, tartalomgyártók korában azonban nem állhattak meg a fejlődésben. A mai csúcskategóriás szelfibotok nélkülözhetetlen részei a fotózásnak, videózásnak, legyen szó akár professzionális tartalomgyártásról, akár egy ünnepi, családi hétvégéről. Olyan funkciók jelentek meg rajtuk, mint:

  • a beépített világítás,
  • a vezeték nélküli távirányító,
  • a teleszkópos tripod-lábak,
  • a 360°-os forgathatóság,
  • bizonyos típusok esetén intelligens követés (AI tracking).

Ezek a funkciók nem csak a profi digitális tartalomgyártás során jönnek jól, hanem a hétköznapi életben is. A szelfibotok zöme összecsukható, kis helyen is elfér, könnyen hordozható, és állvánnyá alakítható. Ha már van nálunk egy telefon, és egy komoly szelfibot, akkor az olyan, mintha egy kis stúdió lenne nálunk. Tripod módban a kamerát stabilan tartják, kényelmesebbé teszik az online oktatást, videókonferenciákat, de használhatóak különféle kreatív projektekhez, time-lapse vagy lassított felvételekhez, sportfelvételekhez (például kerékpározás, síelés, túrázás során). Alkalmasak arra is, hogy fotókon nyomon kövessük a saját edzéseink eredményét, fogyásunk, átalakulásunk folyamatát.

A szelfibotok új generációja

Mindenkinek más az ideális

Természetesen mindig az igényeinknek megfelelően érdemes választani. Az egyszerűbb, kedvezőbb árfekvésű szelfibotok is tökéletesen illeszkedhetnek a „szelfiszokásainkhoz”. A profi szelfibotok különféle érzékelőkkel, stabilizátorokkal is fel vannak szerelve. Fejlettebb eszközöknél találkozhatunk a „gimbal” funkcióval. Ez egy olyan motoros kiegyenlítő rendszer, amely stabilan tartja a telefont, és kisimítja a kéz remegését vagy a hirtelen mozdulatokat – így biztos, hogy jól sikerülnek a felvételek. A telefon tökéletesen követi a kéz mozgását – a giroszkóp minden rezdülést észlel, és ezek alapján a beépített motorok tartják folyamatosan vízszintben a mobilt. Ma már nem kell a sima futású felvételhez vasúti sín jellegű pályán tolni a kamerát - egy jó szelfibot mindent megold!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Megvan a dátum! További 20 Galaxyra erősítették meg a One UI 8.5 frissítést

Megvan a dátum! További 20 Galaxyra erősítették meg a One UI 8.5 frissítést

2026.05.08
| SammyFans
A Galaxy S, Z, A és Tab szériák újabb modelljei csatlakoznak a nagy rendszerfrissítéshez.
Rejtett ujjlenyomat trükk a Samsung telefonokon

Rejtett ujjlenyomat trükk a Samsung telefonokon

2026.04.08
| Android Authority
Egy kevéssé ismert funkcióval teljesen új szintre emelhető a vezérlés a Samsungokon.
Forradalmi egészségügyi funkció jöhet a Samsung Galaxy Watch okosórákba

Forradalmi egészségügyi funkció jöhet a Samsung Galaxy Watch okosórákba

2026.05.10
| SamMobile
A Samsung órái akár percekkel előre jelezhetik az ájulást egy új mesterséges intelligenciás fejlesztéssel.
Közel a végleges frissítés: így áll a One UI 8.5 és a One UI 9

Közel a végleges frissítés: így áll a One UI 8.5 és a One UI 9

2026.05.04
| SammyFans
Samsung szoftver fronton: hamarosan indul a stabil verzió, a béta is a küszöbön.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei