A Samsung továbbra is építi a táblagépeket

2011.06.01
Címkék:

A nagyobbik dél-koreai gyártó továbbra is úgy gondolja, az internettáblák esetében jelenleg csak az Androidnak lehet jövője – ezt J.K. Shin, a Samsung mobil részlegének igazgatója árulta el a The Wall Street Journal-nek.

A nagyobbik dél-koreai gyártó továbbra is úgy gondolja, az internettáblák esetében jelenleg csak az Androidnak lehet jövője – ezt J.K. Shin, a Samsung mobil részlegének igazgatója árulta el a The Wall Street Journal-nek. A finn Nokia után a második legnagyobb mobilgyártó egyértelműen komolyan gondolja a nettáblák létjogosultságát, valamint konkurenciát állít a nagy meglepetésre hatalmas sikert aratott Apple iPad-nek is a Galaxy Tab családdal. A 7 colos érintőkijelzővel ellátott Galaxy Tab tavaly októberben debütált, mostanra pedig piacon van a Galaxy Tab 8.9 és a 10.1 colos változat is, természetesen mindegyiken Android 3.1 Honeycomb rendszer fut.

A Samsung továbbra is építi a táblagépeket

A késés oka az első modellhez képest, hogy az eredeti Tab idején még nem állt készen az internettáblákra optimalizált rendszer, majd pedig az Apple iPad 2 tette be a kaput a Samsung új generációs táblagépeinek, így teljesen újra kellett gondolniuk a termékek piacra dobását, árait és a tudást, hogy versenyben maradhassanak az Apple gépével szemben. A két cég között, bár beszállítói kapcsolatban állnak évek óta, mégis feszült mostanában a viszony, hiszen az Apple beperelte a Samsungot az iPhone lemásolása végett, szerintük ugyanis a Galaxy S és annak utódja egyértelműen másolat. A Samsung úgy gondolja, idén megötszöröződhet a nettáblák eladása, így akár 7.5 millió is fogyhat belőle év végére, míg az IHS úgy prognosztizálta áprilisban, hogy az Apple iPad-jei közel negyvenmillió példányban fogynak 2011-ben.



Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

2026.06.30
| Phone Arena
A One UI 9 érkezése új mesterséges intelligencia-funkciókat és továbbfejlesztett kezelőfelületet hoz, azonban több korábbi csúcskategóriás és középkategóriás Galaxy készülék számára ez lesz az út vége.
iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

2026.06.29
| Phone Arena
A szeptemberi eseményen az iPhone 18 Pro modellek mellett a régóta pletykált hajlítható iPhone Ultra is bemutatkozhat, miközben az áremelésekről szóló találgatások továbbra is beárnyékolják a rajtot.
Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

2026.06.14
| Android Police
Sok felhasználó külön alkalmazásokra esküszik, pedig az Android már évek óta olyan intelligens funkciókat kínál, amelyek maguktól dolgoznak a háttérben.
Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

2026.05.29
| 9to5Mac
Az Apple közelgő rendszerfrissítése minden eddiginél jobban az AI-ra építhet, ami sok régebbi iPhone tulajdonost válaszút elé állíthat.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei