A rossz lehelet okai és kezelése

2024.11.03
Címkék:

A rossz lehelet mindenki számára zavaró, akár szorongást is okozhat, hogy miként rejtsük el a problémát mások közelében.

A másik oldalon pedig nem kevés fejtörést okozhat, hogy hogyan jelezzük ezt, ha az adott személy láthatóan nem tud róla.

 

A boltok polcai nem hiába vannak tele cukorkákkal, rágógumikkal. Ezek csak ideiglenes megoldást jelenthetnek, hiszen a kellemetlen odoroknak lehet olyan oka is, amit csak szakember tud kezelni. Szerencsére ma már egy korszerű fogászat minden olyan technikai eszközzel rendelkezik, amivel rossz lehelet felszámolható.

A rossz lehelet okai és kezelése

Jellemző tünetek

 

A megszokottól eltérő szagoknak olyan jellegzetességei, amelyek az okokra is utalhatnak. Az teljesen természetes, hogy bizonyos ételek fogyasztásánál vagy éppen éhség, illetve szomjúság esetén változik a lehelet. Van, aki ezt is hajlamos túlaggódni, míg mások a valós problémát sem ismerik el. Egyedül egyébként nehéz is felmérni a helyzetet, ezért érdemes megkérni egy közeli rokont vagy barátot, hogy őszintén ossza meg velünk, mit tapasztal. Ez alapján pedig szakemberhez lehet fordulni, ha kell.

 

Az okok többféle eredetűek lehetnek: származhatnak fül-orr-gégészeti problémákból, ilyen az arcüreg- vagy mandulagyulladás. Állhatnak mögötte fogászati vagy éppen gyomorpanaszok, mint a reflux. De egyes májbetegségek is komoly szájszaggal járnak együtt, és akár vesebetegség is állhat a tünetek hátterében.

 

Amikor a probléma a szájban van

 

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

Étkezés után változik a száj PH-értéke, ezt a reklámokból is tudjuk: a fogak között megmaradt, bomló étel bizony kellemetlen szagot áraszthat. Vannak intenzív illatanyagokkal rendelkező élelmiszerek, amelyek szintén okozói lehetnek a rossz leheletnek. Ilyen például a hagyma. Éppen ezért érdemes étkezés után minél hamarabb fogat mosni, hogy az ételmaradékok ne okozhassanak ilyen problémákat.

 

A másik komoly forrást a dohánytermékek jelentik. A dohányzás és a kellemetlen lehelet kéz a kézben járnak. Nemcsak a füst miatt, hanem azért is, mert ez a rossz szokás nagy előmozdítója a fogínysorvadás kialakulásának.

 

A nem megfelelő szájhigiénia egyértelműen gond lehet. Ez azonban minden étkezés után fogmosással, fogselyem, illetve szájvíz használatával kiküszöbölhető.

 

Sok esetben a lyukas fogak betömése, illetve a fogínysorvadás kezelése megoldás lehet. Utóbbinál a fogínyben zsebek alakulhatnak ki, amik remek terepei a baktériumok elszaporodásának, ezeket csak szakember tudja kiirtani onnan.

 

Mit lehet tenni?

 

Először is szembe kell nézni a problémával és mielőbb szakemberhez felkeresni, ha a dolog hátterében egészségügyi okok sejlenek fel. Praktikus fogorvoshoz fordulni, hiszen a leggyakrabban ő a megfelelő személy a rendellenesség megszüntetésére, illetve ha mégsem, akkor át tudja irányítani az embert oda, ahová szükséges. Ebben lehet segítségünkre például a Swiss Clinic, akiknek több rendelőjük is van Budapest területén. 

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

2026.01.02
| 9to5Mac
Egy több mint hat éve iPadet fő számítógépként használó felhasználó szerint a 2025-ben megjelent iPadOS 26 az első frissítés, amely valóban új szintre emelte az iPadet, de nem kompromisszumok nélkül.
Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

2025.12.01
| Android Central
A gyártó világszerte bemutatta a Magic 8 Pro-t, de a sima Magic 8 sehol sincs – kérdés, hogy később érkezik-e, vagy kizárólag a kínai piacnak szánták.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei